Megosztás

Együtt-PM: A belügyminiszter csak szóban teljesít jobban

Pintér Sándor 2010-ben azt mondta két hét alatt rendet rak, most meg azt mondja, hogy "Európa egyik legbiztonságosabb országa vagyunk". A tények azonban nem támasztják alá melldöngető kijelentéseit. Az igazság az, hogy kormányváltás óta döbbenetes mértékben növekszik a bűncselekmények száma, az összes bűncselekmény húsz, míg a betöréses lopások száma huszonnégy százalékkal nőtt a Pintér rezsim alatt.
Megosztás

A Fidesz is a Déli Áramlat mellett?

Orbán Viktor a Gazprom vezetőjével tartott egyeztetést szerdán. Magyarország energiamixében a gáz egy nagyon jelentős tétel, és ennek a gáznak körülbelül 80-85%-át egyetlen forrásból, Oroszországból szerezzük be. Többször elmondtuk azt, hogy Magyarországnak ez a...
Megosztás

Hol van Tolnainé diplomája? - lemondott a zöldhatóság főigazgatója

Közokirat hamisítás gyanúja miatt feljelentést tesz a zöldhatóság volt főigazgatója ellen Jávor Benedek. Tonainének volt fél éve, hogy tisztázza magát. Április 2-án raktam ki az első blogbejegyzésemet a főfelügyelőség munkájával kapcsolatban. Azok a vélelmek, amikbe...
Megosztás

Együtt-PM: A Házelnök nem lankad

A strasbougi székhelyű Emberi Jogi Bírósághoz fordulnak a hétfői parlamenti akció miatt pénzbüntetésre ítélt képviselőink. Szabó Rebeka és Scheiring Gábor, az Együtt-PM képviselői december 9-i ülésnapon a „Kit védtek? Ne kamuzzatok tovább NAV ügyben!” molinot feszített ki az ülés vezető Kövér László fölé. A Házelnök ezt „szokásos idétlenkedésnek” nevezte, majd Szabó Rebekára – visszaesőként – százharmincegyezer, Scheiring Gáborra ötvenezer forintos pénzbírságot szabott ki.
Megosztás

Elsunnyogja-e Orbán az autópályabotrányt?

Levélben kért magyarázatot az Együtt-PM Orbán Viktortól a Fidesz-kormány friss autópálya-botrányára, illetve a felháborító pazarlást övező kormányzati hallgatásra. A rekord-drágaságú M4-es miatt az ellenzéki párt Domokos Lászlót is megkereste: az aláírók az ÁSZ-elnöktől azt szeretnék megtudni, hogy sosem indít vizsgálatot olyan ügyben, amelyben a Közgép is érintett, vagy a későbbiekben esetleg mégis számíthatunk a kirívóan sok közpénzt költő Fidesz-közeli vállalkozás számvevőszéki ellenőrzésére.
Megosztás

Jávor: a kormány tegye világossá, hogy aláírták-e a Gazprom-szerződést!

Jávor Benedek azt kéri Orbán Viktor miniszterelnöktől és Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési minisztertől, tegyék világossá, a magyar fél aláírta-e az orosz Gazprom vezetőjével a Déli Áramlat magyarországi szakaszának tervezéséről szóló megállapodást - mondta csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján a Párbeszéd Magyarországért (PM) társelnöke.
Megosztás

Életveszélyes, botrányos és elsunnyogott terv a Városliget ellen

A főváros egyik legnagyobb és legszebb parkja, a Városliget eshet áldozatul az Orbán-rezsim újabb ámokfutásának és hozzá nem értésének akkor, amikor meggondolatlanul, fedezet nélkül és suttyomban akarják elindítani a „Múzeumi Negyed” fedőnevű akciót. Az Együtt-PM Szövetség tiltakozik a Városliget halálra ítélése ellen és támogatja a Magyar Szolidaritás Mozgalom kezdeményezését: december 20-án, pénteken, 17 órára, a Városligeti fáklyás élőláncba vár minden budapesti polgárt!
Megosztás

Feljelentést tesz az Együtt-PM a gyömrői szennyvíziszap miatt

Szabó Rebeka gondatlan hulladékelhelyezés és környezetkárosítás gyanújával feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen a Pest megyei Gyömrő külterületén elhelyezett szennyvíziszap miatt – ezt a független képviselő jelentette be csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján.
Megosztás

Az új házszabály "korrekt ajánlat"?

A legfontosabb problémána, hogy a részletes viták át fognak kerülni a bizottságokhoz. De nemcsak a viták, hanem a módosító indítványokról való szavazások is. A szakbizottság, illetve az új szuperbizottság, a törvényalkotó bizottság lesz az új két fórum, ahol el fognak...
Megosztás

Együtt-PM: idén nyolcmilliárdos vesztesége volt a víziközmű-cégeknek

Nyolcmilliárd forintos veszteséget könyvelhettek el az állami tulajdonú víziközmű-cégek idén – mondta szerdai budapesti sajtótájékoztatóján Jávor Benedek, az Együtt-PM társelnöke. Közölte: Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszterhez fordult, hogy a rezsicsökkentés hogyan hatott ezekre a vállalkozásokra, és az adatot az írásbeli kérdésre adott válaszból idézte. A független képviselő szavai szerint a nyolcmilliárd forintos veszteséget majd a magyar államnak kell visszapótolnia az "egyébként is kritikus helyzetben lévő" költségvetés terhére.