Megosztás

Gáz van Paks körül

A paksi bővítésre szánt háromezer milliárd forintos hitel legalább hatvan százaléka visszakerül Oroszországba és nem a magyar, hanem az orosz gazdaságot fogja élénkíteni. Szabó Rebeka vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, eközben még a legoptimistább becslések szerint is háromszázmillió forintba kerülne egy munkahely létrehozása a bővítés során.
Megosztás

A PM kiáll a bányászok mellett

A Párbeszéd Magyarországért támogatja a bányászokat, hogy visszaszerezzék a nyugdíjukat, amelyet a kormány elvett tőlük. A Fidesz baráti körén kívül a kormány szinte minden társadalmi csoport érdekét megsértette. A munkavállalók nyolcvan százaléka rosszabbul él az egykulcsos adó miatt. A munka nélkül maradtak ellátási idejét harmadára csökkentették. A családi- és más szociális támogatások értékét elinflálták. A rokkantakat visszakényszerítették a munkaerőpiacra. Koncepció és empátia nélkül nyúltak hozzá a korkedvezményes nyugdíjak rendszeréhez.
Megosztás

Nincs szükség a paksi blokkok bővítésére

Elég komoly számítások támasztják alá, hogy az erőmű bővítésre szán 3500-4000 milliárd forintból, Magyarország komplett energiahatékonysági felújítását meg lehetne csinálni, és ezzel másfél Paksnyi energiát megspórolni. Emellett új munkahelyeket is teremtene ez a fajta beruházás. A Paksi Erőmű anyaga szerint hét-nyolcszáz munkahely keletkezik tartósan Pakson, hogyha bővítik az erőművet, és ez munkahelyenként 360 millió forint. Ennél könnyű olcsóbban munkahelyet teremteni: zöld fordulattal az energiahatékonysági beruházásokra költve nemcsak minden lakás komfortosabb lenne, és alacsonyabb lenne valóban a rezsiszámla, de körülbelül 150 ezer új munkahely keletkezne. A 7-800 munkahely versus 150 ezer munkahely száma igen jelentős különbség, különösen akkor mikor Magyarországon már négy éve stagnál a munkahelyek száma. http://www.atv.hu/videok/video-20140124-tordai-bence-eb
Megosztás

A német megszállás emlékműve - a történelemhamisítás az emlékmű célja

Az Együtt-PM szerint a történelemhamisítás a célja a budapesti Szabadság térre tervezett emlékműnek. A pártszövetség vezetői pénteken felszólították a kormányt, hogy ne állítsa fel azt. Szabó Tímea, a Párbeszéd Magyarországért társelnöke a Szabadság téren tartott sajtótájékoztatón azt mondta: az emlékmű nem az áldozatoknak állítana emlékművet, hanem a történelmet hamisítaná meg. Nem csak a holokauszttagadás bűn, hanem az is, ha valaki félremagyarázza a múltat, hogy felmentse magát.
Megosztás

Összefogás néven kampányolnak a jövőben a baloldali ellenzéki pártok

Ez volt az, amit az országot járva az emberekkel, a szavazókkal beszélgetve a legtöbben megemlítettek. Ez volt az, amire a Fidesz maffiakormányzását leváltani kívánó szavazók a leginkább vágytak, és mi ezt valósítottuk meg az elmúlt hetekben. Így adta magát az, hogy ez legyen a nevünk.
Megosztás

Együtt-PM: Mondjon le a bukott bankár!

Megengedhetetlen, hogy olyan valaki vezesse a magyar állam adósságát kezelő szervezetet, aki részt vett egy takarékszövetkezet tönk szélére juttatásában. A Körmend és Vidéke Takarékszövetkezet csődjének oka a vezetés és a tulajdonosok felelőtlensége, hozzá nem értése. Az Együtt-PM felszólítja Töröcskei Istvánt, a csődbe vezetett takarék egyik fő tulajdonosát, hogy mondjon le az Állami Adósságkezelő Központ vezérigazgatói posztjáról.
Megosztás

Jávor Benedek újabb népszavazási kérdést adott be a korábbi négy mellé

A korábbi szabályok szerint teljesen szabályszerűen beadott négy kérdésük tovább megy, és a választási bizottságnak ezeket érdemben vizsgálnia kell, és meggyőződésem szerint jóvá kell hagynia. De látjuk az államigazgatás, a kormányzati akarat által némi befolyással aláhelyezett államigazgatás működését.
Megosztás

Tordai Bence az Összefogás programjáról

Már augusztusban, amikor létrejött az MSZP, az Együtt és a PM között ez a megállapodás, annak volt egy közpolitikai része. Mi problémaköröket vizsgáltunk, és azokra kínáltunk megoldást, az MSZP pedig a társadalmi csoportoknak címzett üzenetet. De ezek nincsenek egymással ellentmondásban. Most az történik, hogy ezt a szövetséget kibővítettük egy harmadik, az eddigieknél kisebb taggal. Akik egyébként már amikor megszületett augusztusban ez a programszintű megállapodás, azt mondták, hogy számukra ez tökéletesen elfogadható. És akik azóta azt is rögzítették, hogy amely kérdésekben kisebbségben maradnak, ott természetesen alkalmazkodnak a többség véleményéhez.
Megosztás

Ingyenes bankkártyás tranzakciókat!

Az egész problémát a Fidesz által bevezetett tranzakciós adó teremtette meg, amit a bankok nyilván átterhelnek az ügyfelekre. Tehát azt még nem foglalták törvénybe, hogy a bankoknak veszteségeseknek kell lenniük, és amíg ezt - nem akarok egyébként ötleteket adni, mert nagyjából ez lesz a következő...
Megosztás

Mit jelképez Ócsa?

Az ATV Start vendégei Szabó Rebeka országgyűlési képviselő, Együtt-PM és Bakó Krisztina képviselőjelölt, Együtt-PM.