Megosztás

Együtt-PM: a Fidesz a haveroknak osztja a földet

Az Együtt-PM szerint a kormány a megbízási szerződéssel kiadott állami földeket "néhány valóban jogszerű eset mögé bújva a saját haverjainak, hűbérurainak osztja le".
Megosztás

A hiteladósok megsegítését szolgáló javaslatot készített az Együtt-PM

Országgyűlési határozati javaslatot nyújt be a hiteladósok megsegítése érdekében az Együtt-PM szövetség színeiben politizáló Scheiring Gábor független képviselő. Bevezetni kezdeményezi a magáncsőd intézményét és a védett számlákat.
Megosztás

Karácsony Gergely: A Fidesz még a csalást is elcsalja

A törvényszéknek nem dolga eldönteni, hogy ki követte el a választási csalást - mondta Karácsony Gergely. A bajai helyi választási bizottság szerint viszont a baloldal most a megismételt választás kampányában megsértette a választási eljárásról szóló törvényt, emiatt bírósághoz fordul a baloldali szövetség - mondta Karácsony Gergely a Párbeszéd Magyarországért társelnöke. Baja valóban választási laboratórium a Fidesz számára – mondta Orbán londoni kijelentésére utalva a PM társelnöke.
Megosztás

Együtt-PM: Orbán rosszul tudja: nem az atomerőműben terem az olcsó áram

Azon a napon, amikor Fukusimában épp a reaktorrobbanás utáni legsúlyosabb balesetet próbálták meg lokalizálni, Orbán Viktor Londonban a magyar kormány új atomkalandjához igyekezett elvi támogatást szerezni, hazug módon az atomenergia olcsóságával érvelve. Az Együtt-PM szerint a kabinet csökönyös ragaszkodása a finanszírozhatatlan és szükségtelen paksi bővítéshez már túl van a vétkes felelőtlenség határán. Magyarországnak nem egy újabb pénztemetőre - egy orosz technológiájú atomerőműre - hanem az energiahatékonyság növelésén, a megújulókon és az energia-önrendelkezésen alapuló energiapolitikára van szüksége.
Megosztás

Közmeghallgatást szervez a Római-partra tervezett mobilgát ügyében az Együtt-PM

Az Együtt-PM saját közmeghallgatást szervez a fővárosi Római-partra tervezett mobilgát ügyében, mert nem tartják elfogadhatónak az érintett hatóság által kezdeményezett meghallgatás időpontját és helyszínét sem - jelentette be sajtótájékoztatóján Szabó Rebeka független országgyűlési képviselő, az Együtt-PM szövetség szakpolitikusa szerdán Budapesten.
Megosztás

Vita a drogstratégiáról

Szilágyi László a Hír TV vendége: http://mno.hu/?block=mno_video_popup&param=media_id=83059
Megosztás

Együtt-PM: Romlottak a bűnügyi statisztikák - menesszék a felelőst

A Ma reggel vendége Dorosz Dávid: http://videotar.mtv.hu/Videok/2013/10/09/06/Egyutt_PM_Romlottak_a_bunugyi_statisztikak__menesszek_a.aspx
Megosztás

Dorosz Dávid - Egyenes Beszéd

Pintér Sándor korábban azt mondta, hogy Dietmar Clodóval - akit robbanóanyaggal való visszaélés miatt 10 évre ítéltek el - csak egy bemutatón találkozott, akkor is csak véletlenül. Most pedig a HVG-ben arról beszél Clodó, hogy háromszor találkozott a belügyminiszterrel, mégpedig többek között azért, hogy biztonsági üvegek eladásáról Pintér cégével üzletet kössön. atv.hu http://www.atv.hu/videok/video-20131008-dorosz-david
Megosztás

Együtt-PM: Orbán Viktor menessze Pintér Sándort!

Az Együtt-PM szövetség arra kéri Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy távolítsa el Pintér Sándort a Belügyminisztérium élőről – mondta keddi, budapesti sajtótájékoztatóján Dorosz Dávid.