Illatos úti szennyezés: a történetnek még nincs vége! 

Jelentsd be az illegális hulladéktelepeket nekünk, mi segítünk, hogy eltünjön! 

 

 

Az Illatos útihoz hasonló gazdátlan méreglerakatok esetében a közvetlen veszélyhelyzet elhárítása, a környezet értékeinek és a lakosság egészségének megvédése az állam felelősségi körébe tartozik. Az egészséges környezethez való alkotmányos jog biztosítása a hatályos alaptörvény és a vonatkozó alkotmánybírósági határozatok szerint is az állam alkotmányos kötelezettsége, amelynek nem tesz eleget.

 

Ezért indítjuk el a gazdátlan vegyibombák felszámolása céljából a veszélyes hulladék bejelentő oldalt. Vállaljuk, hogy a bejelentéseitek alapján utánajárunk bárhol is található az országban, majd kezdeményezzük és nyomonkövetjük az államnál az egészség- és környezetkárosító méreglerakatok felszámolását.

 

Küldd el nekünk az űrlap segítségével az információkat az illegális hulladéklerakatokról, hogy együtt tegyünk egy szebb, egészségesebb, élhetőbb világért!

 

 

A beküldéssel hozzájárulok ahhoz, hogy a Párbeszéd Magyarországért Párt (továbbiakban Adatkezelő) az általam megadatokat információkat a hivatalos szervezeteknél, intézményeknél a veszélyes hulladéktelepek, illegális hulladéklerakók vagy egyéb szennyezések bejelnetéshez felhasználja. A személyes adataimat a velem - a bejelentéssel kapcsolatban - való kapcsolattartás céljából, az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény és egyéb jogszabályok alapján kezelje. Hozzájárulásom visszavonásig érvényes. Bármikor jogom van tájékoztatást kérni személyes adataim kezeléséről, adataimat az Adatkezelőnél bármikor módosíthatom, helyesbíthetem.
Adatkezelő: Párbeszéd Magyarországért Párt (email: info@parbeszedmagyarorszagert.hu)
Nyilvántartási azonosító: NAIH-70070/2013.