diploma
Megosztás

Minden leérettségizett diák ingyen szerezhessen diplomát!

A Párbeszéd Magyarországért szerint minden leérettségizett diáknak meg kell adni a lehetőséget arra, hogy továbbtanulhasson és ingyen szerezhessen alapszakos diplomát. Erőss Gábor, az ellenzéki párt elnökségi tagja keddi, budapesti sajtótájékoztatóján arról beszélt,...
Raoul_Wallenberg_iskola
Megosztás

a Raoul Wallenberg középiskola az Orbán-kormány legújabb áldozata!

A Párbeszéd Magyarországért (PM) álláspontja szerint elfogadhatatlan, hogy az Orbán-kormány be akarja zárni a hazai egészségügyi szakképzés egyik legjelentősebb intézményét, a Raoul Wallenberg Szakközépiskolát és Szakiskolát A bezárás oka az, hogy a nagyétkű Nemzeti...
Megosztás

Az ügyészséghez fordulunk a fenyegetőző váci polgármester ügyében

Március 15 a szabadság ünnepe. Ezt a szabadságot akarja elvenni a magyaroktól a Fidesz. Diákokat rendelnek ki a központi ünnepségre, és a bátrakat, akik ellenszegülnek, megfenyegetik. Hírek szerint ezt tette a váci polgármester is, hogy megtörje a helyi Madách...
Megosztás

A tandíj eltörlését követeljük

A Párbeszéd Magyarországért (PM) szerint a kormánynak nem kiterjesztenie, hanem eltörölnie kellene a felsőoktatási tandíjat. Erről Erőss Gábor, az ellenzéki párt elnökségi tagja, oktatási szakpolitikusa beszélt csütörtökön, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján. A PM...
Megosztás

Megvédjük a továbbtanulás és középiskola-választás jogát!

A PM elfogadhatatlannak tartja a gimnáziumok leépítését és a hetedikesek előszűrését! Felszólítjuk a kormányt, hogy beszéljen világosan az oktatás átalakításáról, hozzák nyilvánosságra a kormányzati koncepciót, és ne akadályozzák a gyerekeket a továbbtanulásban, ne...
Megosztás

A Fidesz és oligarchái tovább packáznak a gyerekeinkkel

Sajtóhírek szerint 16-ról 17 évre emelnék fel a tankötelezettség korhatárát. A PM korábban tiltakozott a korhatárcsökkentés ellen. Azonban a most tervezett növelés nem elég, követeljük, hogy állítsák vissza a 18 éves korhatárt. Ki kell szabadítanunk a magyar fiatalokat...
el_a_kezekkel_a_gimiktől
Megosztás

Számba venné a veszélyben lévő középiskolákat a PM

A Párbeszéd Magyarországért azt kéri a tanároktól, diákoktól és szülőktől, hogy e-mailben jelezzék nekik, ha megszűnés vagy keretszámcsökkentés fenyegeti középiskolájukat. A párt térképen tervezi feltüntetni az összes veszélyben lévő oktatási intézményt - mondta Erőss...
Megosztás

Az érettségi legyen jog!

Neves közgazdászok a napokban tették közzé „Az érettségi védelmében” című tanulmányukat. A gimnáziumokban és szakközépiskolákban való továbbtanulás megnehezítése, az érettségizők számának csökkentése téves és káros. A PM ezért is indította el ősszel „El a kezekkel a...
Megosztás

Orbán kancellárjai: oligarcha-barát, kamudoktor és E.ON-párti luxusállamtitkár

A Fidesz a felsőoktatás-rombolást négy lépésben hajtotta végre: megszorítások, tandíj, keretszám-korlátozás, végül az egyetemi autonómia felszámolása, a kancellárnak nevezett Fidesz-komisszárok kinevezése. A most kiválasztott nyolc kancellár közé tartozik Papp Csilla,...
Megosztás

Parlamenti vitanapot kezdeményez az iskolai szegregáció témájában Szabó Tímea

Szabó Tímea a PM parlamenti képviselője vitanapot kezdeményez az iskolai szegregáció témájában. A Párbeszéd Magyarországért társelnöke szerdán sajtótájékoztatón közölte ezt, mondván: Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a köznevelési törvényhez "sunyi módon...