Scheiring Gábor
Megosztás

A kormányfő állítson le minden állami vagyonügyletet!

Arra szólítjuk fel Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy "hagyja abba az állami vagyon felélését", vonja vissza a TakarékBank privatizációs pályázatát és azonnali hatállyal állítson le minden állami vagyonügyletet! A kormányzat korábban államosította és szétverte a...
Scheiring Gábor
Megosztás

Elég a lopásból!

Fideszes házibankot kreál Orbán csapata a lenyúlt takarékszövetkezeti hálózatból. A kormányzat, miután erőszakkal államosította a takarékszövetkezeteket, majd a Takarékbank alá begyömöszölt integrációt kistafírozta 130 milliárd forinttal az adófizetők pénzéből, most...
Megosztás

Mészáros-ügy: sertések helyett fenyegetés

Mészáros Lőrinc szerint megsértettem a „jó hírnevét azzal”, hogy a hvg.hu oknyomozó írására hivatkozva a sokmilliós sertéstámogatás alanyainak, azaz a sertéseknek a létezésére rákérdeztem, és az ügy kivizsgálása céljából ismeretlen tettes ellen feljelentést tettem...
Szabó Rebeka ATVStart 20140311
Megosztás

Felcsút közelében tüntetett az Együtt-PM

Szombaton Bicskén, vasárnap Etyeken tüntetett az Együtt-PM felcsúti szervezete. A tüntetéseken a vártnál kevesebben vettek részt, mert sokakat megfenyegettek, hogy elveszítik állásukat, ha megjelennek a tiltakozásokon. Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester, Orbán...
Szabó Rebeka
Megosztás

A Közgép polipként hálózza be az országot

Pártok-Együtt-PMAz Együtt-PM szerint "Orbán Viktor maffiakormányzásában a Közgép polipként hálózza be az országot". Az ellenzéki szövetségben politizáló Szabó Rebeka független országgyűlési képviselő keddi sajtótájékoztatóján mondta ezt. Közölte, hogy a Simicska Lajos...
Szabó Rebeka
Megosztás

Mészáros Lőrinc, a második Simicska

Az Európai Unióval szabadságharcot folytató Orbán Viktor felcsú ti jobbkezének, Mészáros Lőrincnek bejött Európa. A sajtóhírek szerint cége egy több, mint 34 milliárdos uniós támogatású projekt kivitelezésében vesz részt. A felcsúti polgármesternek nem elég a helyi...
Dorosz_Dávid_atvstart_20140205
Megosztás

Fideszes nagytakarítás - Dorosz Dávid az ATV Start vendége

A Párbeszéd Magyarországértazt javasolja, hogy az új kormány megalakulásáig függesszék fel a nemzeti vagyont és a közpénzeket érintő tranzakciókat. Az utolsó néhány hétben az Orbán-kormány olyan jelentős döntésekre készül és olyan jelentős állami vagyonokat próbál meg...
Dorosz Dávid
Megosztás

Leváltjuk a maffiakormányt!

Dorosz Dávid az M1 Ma reggel vendége volt, ahol beszélt az összefogás szükségességéről, valamint kitért a közös programtervezetére is. "Az Összefogás programja biztosan tartalmazni fogja, az egykulcsos adó eltörlését, valamint a gyermek éhezés egy év alatti...
Megosztás

Újabb fideszes mutyi-gyanú

Nem lehet tudni, mi célból vásárolta meg az E.ON cégeit a kormány és ez miként szolgálja a magyar emberek érdekeit. Minden szakértői adat azt mutatta, több mint 110 milliárd forinttal többet fizettek érte az adófizetők pénzéből, mint amennyit valójában ér a cég...
Szabó Rebeka
Megosztás

Lázár János esete a lenyúlt állami földekkel

Több, mint 1300 hektár állami földet nyert a hódmezővásárhelyi Gorzsai Mezőgazdasági Zrt és érdekeltségei, melynek sajtóhírek szerint a legnagyobb tulajdonosa Lázár János anyai nagybátyja. A trafiktörvényt benyújtó, a nincsteleneket lenéző, a közvagyont családi...