Megosztás

Parlamenti vitanapot kezdeményez az iskolai szegregáció témájában Szabó Tímea

Szabó Tímea a PM parlamenti képviselője vitanapot kezdeményez az iskolai szegregáció témájában. A Párbeszéd Magyarországért társelnöke szerdán sajtótájékoztatón közölte ezt, mondván: Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a köznevelési törvényhez "sunyi módon...
Megosztás

A forintosítás nem a valóban rászorulókon segít

A Párbeszéd Magyarországért meggyőződése szerint a devizahitelek forintosításáról szóló, kedden elfogadott törvény éppen azokon nem fog segíteni, akik erre a legjobban rászorulnak. Szabó Tímea: a forintosítás lehetőségét támogatnáNk, de bővíteni kellett volna azok...
Szabó_Tímea
Megosztás

A PM kikérte az EMMI-től a Felzárkózási Stratégia új változatát

A PM közérdekű adatigényéléssel fordult az Emberi Erőforrások Minisztériumához, hogy megtudhassuk, mit tervez a kormány a roma integráció és a gyermekszegénység felszámolásának területén. A Magyar Közlöny szerint ugyanis, a kormány nemrég titokban elfogadta a Nemzeti...
Szabó Tímea
Megosztás

Költségvetés - PM: 2015 a válság és a leszakadás éve lesz

A Párbeszéd Magyarországért szerint a költségvetés 2015-ben a válság és a leszakadás évét hozza. Ezt Szabó Tímea, a PM társelnöke mondta szerdán az MTI-nek. A független képviselő úgy értékeli, a kormány a jövő évi büdzsével kasztrendszert alakít ki Magyarországon,...
Megosztás

Az adócsomag az 1700 milliárdos megszorítás kezdete

A Párbeszéd Magyarországért (PM) szerint a kedden elfogadott jövő évi adócsomag a korábban "bejelentett, Varga Mihály-féle, 1700 milliárdos megszorítás" kezdete. Erről Szabó Tímea PM képviselő beszélt keddi, budapesti sajtótájékoztatóján. A PM társelnöke azt mondta,...
Megosztás

Határozati javaslattal védenénk meg a bajba került hiteleseket

Szabó Tímea egy határozati javaslatot nyújt be a parlamentnek a bajba jutott hitelesek védelmében - jelentette be egy hétfői, budapesti sajtótájékoztatón a PM társelnöke és Tordai Bence, a párt gazdasági kabinetjének vezetője. Szabó Tímea arról beszélt, hogy a Fidesz...
Megosztás

A miniszterelnök a jóléti társadalom felszámolásán ügyködik?

Szabó Tímea : a kormány nem fordít elég pénzt a szociális szférában dolgozókra, és fokozatosan leépíti a jóléti államot. A közmunka program nem megoldás, ezt a Magyar Tudományos Akadémia legújabb közleménye is alátámasztja. Szabó Tímea az ATV Start című műsor vendége...