Megosztás

A kormánypártok ismét nemet mondtak a gyermekéhezés felszámolására

Az Országgyűlés Költségvetési bizottságának mai ülésén a kormánypárti képviselők ismét leszavazták a Párbeszéd Magyarországért (PM) javaslatát, mellyel biztosítanánk, hogy az iskolai szünetekben és a hétvégéken is legalább napi egyszer meleg ételhez juthasson a több...
Megosztás

A kormány átveszi a PM élelmiszerpazarlás elleni javaslatát

Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a francia nagykövettel folytatott tárgyalása után azt nyilatkozta, hogy a nemrég elfogadott francia törvényhez hasonló, élelmiszerpazarlás elleni javaslatot nyújthat be a kormány a közeljövőben. Azaz köteleznék az áruházakat,...
Megosztás

Véget kell vetni az élelmiszerpazarlásnak Magyarországon is!

Franciaországban elfogadták azt a törvényt, amely arra kötelezi a nagy élelmiszerláncokat, hogy a fel nem használt, de emberi fogyasztásra alkalmas élelmiszereket megsemmisítés helyett a rászorulóknak kell odaadniuk. A Párbeszéd Magyarországért (PM) nemrég határozati...
Megosztás

Mindig van lejjebb

Idén 3 milliárd forint tartalék maradt az önkormányzatok gyermekétkeztetési feladatainak támogatásásból. Év végi ajándékként a mi drága kormányunk fogta ezt a pénzt, és sportcsarnok építésre csoportosította át. Igen, az az Orbán-kormány és az a Balog Zoltán-vezette...
Megosztás

Ötvenmilliárddal emelné a gyermekétkeztetési támogatást a PM

A Párbeszéd Magyarországért (PM) társelnöke ötvenmilliárd forinttal javasolja megemelni a gyermekétkeztetés jövő évi forrásait. Szabó Tímea hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján közölte, hogy az ehhez szükséges pénzt az olimpiarendezésre szánt keretből és a közmédia...
Megosztás

A PM az ország számos pontján megoldja a téli gyermekétkeztetést

A kormány csak ígérget, a Párbeszéd Magyarországért (PM) viszont számos önkormányzatban megoldotta, hogy több száz rászoruló gyerek kapjon a téli szünetben is meleg ételt. Zugló után Szekszárdon is lesz erre lehetőség. A téli szünetben 3 milliárd forintból, egész évben...
Megosztás

A kormány tovább hazudik a jövő évi gyermekétkeztetésről

Hiába jelentette ma be Czibere Károly emberi erőforrás államtitkár huszadszorra is a 4,5 milliárd forint plusz állami forrást a szünidei gyermekétkeztetésre, attól még nem lesz igaz, hogy minden rászoruló gyerek enni kap majd a szünetekben. A Párbeszéd Magyarországért...