Megosztás

A PM kikérte a Miniszterelnökségtől az OLAF-vizsgálat dokumentumait

A Párbeszéd Magyarországért (PM) kikérte a Miniszterelnökségtől az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) által készített dokumentumokat Homolya Róbert miniszterelnöki biztos összeférhetetlenségével kapcsolatban - közölte az ellenzéki párt szóvivője pénteken Budapesten...
Megosztás

Fehérítsük ki a megosztáson alapuló gazdaságot!

A Párbeszéd Magyarországért (PM) a rohamosan terjedő „sharing economy”, vagyis a közösségi platformokon szerveződő, megosztáson alapuló gazdaság kifehérítésére tesz javaslatot az Országgyűlésben. Az erőforrásaikat megosztók bevétele évi 600 ezer forintig adminisztráció...
Megosztás

A kormány hozza nyilvánosságra a VW-botrány hazai szálait!

A Párbeszéd Magyarországért (PM) azt kéri, hogy a kormány tárja fel a Volkswagen-csoport csalássorozatának magyarországi szálait. Tordai Bence , az ellenzéki párt szóvivője szerdán az MTI-nek azt mondta: választ várnak a költségekről, a károsultak számáról, és azt...
Megosztás

Köszi Fidesz: marad a vasárnapi zárvatartás, és maradnak a mérgező hulladéktelepek is

A Fidesz be van oltva józan ész ellen: napirendre se vették az Országgyűlésben Szabó Tímea javaslatait. A Párbeszéd Magyarországért (PM) társelnöke egy környezeti kármentesítési alap létrehozását és a vasárnapi zárvatartás részleges feloldását javasolta. A kolontári...
Megosztás

VW - botrány: Vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezik az európai zöldek

A hét elején kirobbant Volkswagen, majd a tegnapi BMW, Audi, Skoda botrány újfent bebizonyította, hogy a multinacionális vállalatok a végletekig képesek elmenni bevételük maximalizálása érdekében. A német autógyártók nem csak a fogyasztókat verték át szánt szándékkal a...
Megosztás

Sokba fáj nekünk a Lázár-Rogán cicaharc

„Ha nem tudod, mi a teendő, állíts fel egy minisztériumot!” – ez a népi bölcsesség vezethette Orbán Viktort, amikor két civakodó udvaronca között úgy tett igazságot, hogy mindkettőnek adott egy-egy saját minisztériumot. Mostantól Rogán Antal miniszterként irányítja az...
Megosztás

Romániában is magyar közpénzből épülnek a stadionok

A Párbeszéd Magyarországért (PM) szerint nincs kétség: a magyar adófizetők milliárdjaiból építenek focistadionokat Romániában. Orbán őrült pocsékolása már a határokon is átcsap, miközben itthon alapfeladatok ellátására nem jut pénz. A csíkszeredai focicsapat edzője...