ételosztás
Megosztás

Legyen tilos kidobni az ehető élelmiszert!

Minden harmadik magyar gyermek szegénységben él. A Párbeszéd megalakulása óta oszt ételt, és télen tűzifát is adományoz. Az Országgyűlésben pedig törvénymódosítással el akarjuk érni, hogy az élelmiszerláncok ne kidobják, hanem kötelezően adományozzák el a már nem...
Ne járjon VIP-ellátás a kormánytagoknak
Megosztás

Ne járjon VIP-ellátás a kormánytagoknak! Az MSZP és a Párbeszéd benyújtotta népszavazási kezdeményezéseit

Benyújtotta a miniszterelnök, a miniszterek és az államtitkárok kiemelt egészségügyi ellátásának megszüntetéséről szóló népszavazási kezdeményezéseit az MSZP és a Párbeszéd szerdán. Korózs Lajos, az MSZP országgyűlési képviselője a Nemzeti Választási Bizottság épülete...
Mellár Tamás
Megosztás

Mellár: nem létszámcsökkentéssel kellene kezdeni a közszféra átalakítását

Mellár Tamás ( Párbeszéd ) a közszférában tervezett létszámleépítésről azt mondta, bizonytalanság és félelem van az állami alkalmazottak körében, mert nem tudni, hány embert bocsátanak el. Szerinte a kormánynak nem létszámcsökkentéssel kellene kezdenie, hanem világos...
hajléktalanok
Megosztás

Párbeszéd: törvényellenes a hajléktalanok lefoglalt vagyontárgyainak megsemmisítése

A Párbeszéd az Alkotmánybíróságon készül megtámadni a hajléktalanok közterület-használatát korlátozó jogszabályt. Az ellenzéki párt azt kifogásolja, hogy a hatóságok megsemmisíthetik a hajléktalanok lefoglalt vagyontárgyait. Tordai Bence , a Párbeszéd országgyűlési...
tandíj
Megosztás

A Párbeszéd népszavazást kezdeményez a tandíjmentesség megőrzéséről

A Párbeszéd népszavazást kezdeményez a felsőoktatási intézmények tandíjmentességének megőrzése érdekében. Erőss Gábor , az ellenzéki párt elnökségi tagja, oktatási szakpolitikusa pénteken, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) budapesti épülete előtt tartott...
otthonápolási díj
Megosztás

Otthonápolási díj: Látszatmegoldás és csúsztatások, valódi megoldás helyett!

A Párbeszéd szerint a kormány megint félmegoldással akarja kiszúrni az otthonápolók szemét. Megemeli a Fidesz-KDNP az otthonápolási díj havi összegét, de továbbra sem ismeri el munkaviszonyként, ha egy szülő otthon van beteg gyermekével. Az otthonápolókat tömörítő...
Kásler Miklós
Megosztás

Párbeszéd: Azonnali vizsgálatot követelünk a Kardiológiai Intézetben történt haláleset miatt!

A Párbeszéd írásbeli kérdésben fordul Kásler Miklós miniszterhez amiatt, mert a korábban az intézményből kirúgott neves szívsebész egyik betege meghalt, amiért az nem kapta meg időben a szükséges életmentő műtétet. A Párbeszéd a Kardiológiai Intézet főigazgatójától is...