Megosztás

Csernobil '30: az atomlobbi nem tanul semmiből

Harminc évvel ezelőtt repült a levegőbe a csernobili atomerőmű reaktorcsarnokának teteje, és az egymás után bekövetkezett két robbanás örökre megváltoztatta a történelmet, a nukleáris technológiához való viszonyunkat és az európai emberek biztonságérzetét. Nem...
Megosztás

Paks2: ne adják ki a környezeti engedélyt!

Jávor Benedek blog bejegyzése: Rossz hete volt a kormányzatnak és a paksi bővítés egyéb erőltetőinek. Az elmúlt hét napban három vizsgálatot jelentett be az Európai Bizottság az új erőmű terveivel kapcsolatban. Először a belső piaci biztos indított kötelezettségszegési...
Megosztás

A szóvivő lebuktatta a kormányt: mégis van állami támogatás Pakson

Kovács Zoltán kormányszóvivő az ATV műsorában bevallotta, amit az Orbán-kabinet eddig vehemensen tagadott: van állami támogatás a tervezett paksi bővítés finanszírozásában. A Párbeszéd Magyarországért (PM) szerint a kormánynak mostantól egy fokkal nehezebb lesz ennek...
Jávor_Benedek
Megosztás

Jávor Benedek: 2013-ban hatvanezer liter bóros víz folyt el a paksi erőműben

A PM-et a párt egyik informátora arról tájékoztatta, hogy 2013 májusában egy üzemzavar nyomán körülbelül hatvanezer liter bóros víz folyt el a paksi erőműben - közölte az MTI-vel Jávor Benedek pénteken, hozzátéve: hivatalos érdeklődésére az illetékesek lényegében...
Megosztás

Nem gondolták át Paks 2 üzemanyagszállítását

A légi szállítás nagyjából háromszorosára növeli a szállítás összegét, és összesen több tízmilliárddal fogja növelni a költségeket. A legfontosabb kérdés nem is az, hogy légi vagy vasúti szállítás-e a megfelelő, hanem, hogy nincs szükség Paks 2-re! Nincs szükség, mert...
Szigetvári_Karácsony_sajttáj
Megosztás

Az Alkotmánybíróság nem vizsgálta érdemben a paksi népszavazás kérdését

Budapest, 2014. július 8., kedd (MTI) - Az Együtt-PM elfogadja az Alkotmánybíróság (Ab) döntését, amelyik szerint nem lehet népszavazást tartani a paksi bővítésről, ugyanakkor úgy látják, hogy a testület nem vizsgálta érdemben a kérdést. A szövetség eközben üdvözölte...
Megosztás

Sakk-matt Pakson - késésben az atomvonat

Egyre lehetetlenebb a helyzet Pakson. Immár az erősen kormánypárti Magyar Nemzet is arról ír, hogy a sérült paksi fűtőelemek Ukrajnán keresztül történő kiszállítása nem reális, ezért alternatív útvonalat keresnek a szállításra. A cikkben azt is elismerik, hogy a 2-es...