Megosztás
2016.10.4. |

Hat évvel a 2010. október 4-i vörösiszap-baleset – Magyarország legsúlyosabb, tíz ember halálával és több mint 150 ember sérülésével járó környezeti katasztrófája – után még mindig nem tudjuk, ki a felelős a példátlan környezetkárosítást okozó gátszakadásért. A Párbeszéd szerint talán ennél is súlyosabb baj, hogy a hasonló esetek bármikor megismétlődhetnek: a megelőzés ügye egyetlen lépést sem haladt előre.

 

A kormányt – a hazai alumíniumipar ajkai bázisának megszerzésén túl – láthatóan nem érdekli az ügy tisztázása, azért pedig, hogy az állam felelősségét tisztázza, egy szalmaszálat sem hajlandó keresztbe tenni.Mindez nem véletlen, hiszen a asztrófa után néhány hónappal az állami hatóságokat megszállta a Fidesz, a szakemberek helyét politikai kinevezettek vették át.

A tanulságok levonása pedig azóta is várat magára, pedig a következtetés kézenfekvő lenne: amíg a nagy környezeti kockázatú vállalkozásokat nem kövelezik például környezetvédelmi felelősségbiztosítás és a kötelező biztosítékadás előírásával arra, hogy anyagi felelősséget vállaljanak az általuk okozott környezeti károkért, addig mindig csak a megúszásra fognak játszani, a valódi teherviselő fél pedig – ahogyan utóbb az Illatos úton vagy Kiskunhalason is – mindig az adófizető állampolgár lesz.

A szükséges törvénymódosítást a Fidesz eddig mindig megakadályozta. Ahhoz is készséggel asszisztált, fittyet hányva egy uniós kötelezettségszegési eljárásra is, hogy a Duna partján, Almásfüzitőnél a környezetvédelmi engedélyének lejárta után is zavartalanul bűvészkedhessen egy kormányközeli cég a veszélyes hulladékokkal. 

A Párbeszéd szerint a hat évvel ezelőtti vörösiszap-katasztófa és a hasonló esetek konzekvenciája egyértelmű: az államnak érvényesítenie kell a megelőzés elvét és a szennyező fizet elvet, különben a környezet, közvagyon és az emberélet is újra és újra veszélybe kerül.

 

Brüsszel-Budapest, 2016. október 4.

Jávor Benedek európai parlamenti képviselő

 

Mindenki számít!
Csatlakozz!