tordai_Bence
Megosztás
2015.11.21. |

Az Alapjövedelem szükségszerű és bevezethető, ezt mutatják a tények, számítások és kísérleti tapasztalatok Finnországtól Brazíliáig, Hollandiától Bulgáriáig. Az FNA Egyesület ma véget ért nemzetközi konferenciáján Tordai Bence, a Párbeszéd Magyarországért (PM) szóvivője elmondta: Magyarországon már most társadalmi többség áll az Alapjövedelem mögött – a feladat a többségi álláspont hatékony képviseletének megteremtése.

 

Enno Schmidt, a 2016-os svájci népszavazás szervezője szerint az Alapjövedelem a 21. század pozitív víziója, amiről közvetlen demokratikus döntést kell hozni. Közös gondolkodásra, társadalmi tanulásra van szükség, hogy felismerjük: a változó világban új megoldásokra van szükség.

 

Korózs Lajos MSZP-s képviselő a magyarországi szegénység mutatóit ismertette, amik erősen hasonlítottak a bolgár meghívott számaira.

 

Tordai Bence bemutatta a PM Alapjövedelem-programját, amihez hasonló megoldásokról számoltak be Ausztriából, Szlovéniából és Szlovákiából is. A holland előadó a most folyó Alapjövedelem-kísérletekről, a finn vendég az Alapjövedelem bevezetésének előkészítéséről beszélt.

 

Tordai Bence szerint Magyarországon érdekközösség van az Alapjövedelem bevezetésében a szegények, az alulfizetett munkavállalók és a küszködő középosztály között. A társadalmi többség számíthat a szociális civil szervezetek, a szakszervezetek és a baloldali politikusok jelentős részének támogatására, így akár a 2018-as ciklusban megvalósulhat az Alapjövedelem.