Megosztás
2015.10.16. |

Ma, az ENSZ élelmezési világnapján végre az Országgyűlés nyolc pártjának aláírásával és támogatásával benyújtottuk a gyermekéhezés felszámolását célzó határozati javaslatot, a civilek által kezdeményezett Nemzeti Minimum Programot.

A javaslat alapján az Országgyűlés felkéri a kormányt, hogy dolgozza ki azokat a részletszabályokat és költségvetési tervezetet, amelyek alapján a hátrányos helyzetű gyermekek számára az év minden napján, tehát az iskolai szünetekben is biztosítani tudja a napi egyszeri meleg étkezést.

 

A közel összpárti konszenzus – a KDNP nem csatlakozott a javaslathoz – történelmi pillanat, példátlan az elmúlt évek történetében, és hatalmas siker a gyermekéhezés elleni harcban.

A Párbeszéd Magyarországért (PM) évek óta küzd a gyermekéhezés felszámolásáért, amely meggyőződésünk szerint Magyarország szégyene. Hazánkban az összes felmérés szerint legalább 50 ezer gyermek éhezik, és több százezren nélkülöznek. 

Reméljük, hogy a nyolcpárti javaslat benyújtása után az Országgyűlés többsége is támogatni fogja a Nemzeti Minimum Programját, és végre minden gyerek jóllakhat – legalább naponta egyszer.

 

Budapest, 2015. október 16.

Szabó Tímea

PM társelnöke, országgyűlési képviselő