Római_part
Megosztás
2014.7.9. |

Még egy esélyt kapott a Római-part a megmenekülésre, mivel a II. kerületi jegyző nem adta ki az engedélyt a parti fák kivágására. Az Együtt-PM Óbuda-Békásmegyeri szervezete üdvözli a döntést, amely lehetőséget ad arra, hogy végre elindulhasson egy szakmailag megalapozott, a kerület és a főváros lakóit is bevonó társadalmi egyeztetés Budapest legnépszerűbb Duna-part szakaszának sorsáról.

 

 

Mára azonban ismét zavarosabbá vált a helyzet az Országos Vízügyi Főigazgatóság hivatalos, szakmai állásfoglalásával, melyből szintén az tükröződik, hogy a beruházási folyamat átláthatatlan és rosszul előkészített. Továbbra is érthetetlen, hogy miért van szükség a parton kialakítandó új, mobil építményre, ha továbbra is minden árvíznél ugyanúgy meg kell erősíteni a meglévő Királyok útjai védművet is, mint eddig. Dupla beruházás, dupla mutyi, nemzetbiztonsági beruházássá minősítve, közbeszerzés nélkül?

 

A védmű építése számos politikus kampányában szerepelt már, de egyikük sem váltotta valóra ígéretét. Mindeközben a parton megállt az idő, az aktuális tulajdonos - korábban a III. kerületi, jelenleg a Fővárosi Önkormányzat - a gátépítésre hivatkozva semmilyen érdemi fejlesztést nem csinál hosszú évek óta. „A Dunára figyelni kell, mert a Duna az jön”, s amíg a Duna jön, addig nem érdemes semmit beruházni, fejleszteni. Így a korábbi és a jelenlegi tulajdonos az elmúlt 24 évben a Dunára figyelt, s közben a Római partot hagyták teljesen lepusztulni.

Megkérdőjelezhetetlen, hogy Budapest egyik legsürgetőbb fejlesztése a Római-part árvízvédelmének megoldása, hiszen az egyre magasabb vízszintek emberéleteket veszélyeztetnek. Tarlós István főpolgármester és Bús Balázs III. kerületi polgármester azonban jól láthatóan nem arra törekszenek, hogy ezt a legkisebb környezetrombolással és minél kisebb költséggel teremtsék meg, hanem inkább az ingatlanberuházóknak az érdekeit nézik.

 

 

Az Együtt-PM szerint az önkormányzatiság megcsúfolása az, ahogyan a beruházás előkészítése zajlik. Nagyon kevés a beruházásról elérhető információ, nem készültek megbízható környezeti, műszaki és gazdasági hatásvizsgálatok az alternatív megoldásról, a Nánási út-Királyok útján jelenleg húzódó védvonal megerősítéséről. Így nemcsak azt nem lehet tudni, hogy a beruházás mennyibe fog kerülni, de még abban sem lehetünk biztosak, hogy a mobilgát kellő biztonságot nyújtana-e az itt élőknek. A veszélyeztetett területen élőket ráadásul semmilyen formában sem vonták be a beruházás előkészítésébe, a főváros és a III. kerület vezetése és szakértői még egyetlen lakossági találkozón sem vettek részt ez ügyben.

 

 

Az Együtt-PM olyan önkormányzatok felállítása mellett elkötelezett, amelyek valóban a helyi közösségeket képviselik és bevonják őket a döntések előkészítésébe. Ezért a párt helyi szervezete társadalmi tájékoztató kampányt indít a tervezett beruházásról minden itt élő és érintett ember bevonásával, bemutatjuk minden alternatíva előnyeit és hátrányait, az eddigi ígéretek és döntések hosszú sorát, valamint a Római part jelenlegi szomorú, gondozatlan állapotát.

 

Az Együtt-PM Óbuda-Békásmegyeri szervezetének közleménye

Budapest, 2014. július 9.