Megosztás
2016.10.27. |

Az Európai Parlament elfogadta Jávor Benedek és Helga Trüpel zöldpárti, Petra Kammerevert szociáldemokrata és Yana Toom liberális képviselők közös módosító indítványát az EU 2017-es költségvetéséhez, amelynek értelmében a jövőben a tényfeltáró újságírók uniós támogatásra pályázhatnak.

A támogatást olyan ügyek feltárását célzó kutatásokhoz lehet kérni, amelyek egynél több uniós országot érintenek. A programot a következő három évben, egyelőre kísérleti projektként, évi 500 ezer eurós költségvetéssel, a lipcsei székhelyű Európai Sajtó- és Médiaszabadság Központ fogja működtetni. A támogatást az indokolja, hogy a változó médiapiaci feltételek között ennek a költséges újságírói műfajnak a finanszírozása egyre nehezebb, a sajtó demokratikus kontrollfunkciójának ellátásához azonban a tényfeltáró újságírás nélkülözhetetlen.

Az Európai Parlament 2009-ben egyszer már elfogadott egy hasonló célú módosítást, a gyakorlatban azonban a programot az Európai Bizottság akkor nem hajtotta végre. Ennek okait a Párbeszéd képviselője a ciklus kezdete óta igyekszik feltárni annak érdekében, hogy elejét lehessen venni a tényfeltáró újságírás finanszírozást gátló problémáknak.

Jávor Benedek 2014 óta dolgozik ennek a támogatási rendszernek a létrehozásán. 2016-ra a Bizottság támogatásának megszerzése mellett széles koalíciót is sikerült az indítvány mögé építeni a Parlamentben, így hamarosan elindulhat a tényfeltáró újságírás finanszírozási helyzetét javító program.

Brüsszel-Budapest, 2016. október 27.

Jávor Benedek

 

Mindenki számít!
Csatlakozz!