Megosztás
2015.7.3. |

A Párbeszéd Magyarországért (PM) szerint a kormány lakhatási politikájának hibájából tömeges kilakoltatások várhatóak szeptembertől.

 

    A bankok ugyanis korlátozások nélkül végrehajtási eljárás alá vonhatják majd azokat az ingatlanokat, amelyek valamilyen tartozással terheltek, ezen belül pedig jelentősen érintettek a devizahitelesek – indokolta álláspontjukat Szabó Rebeka, a PM elnökségi tagja pénteki sajtótájékoztatóján, Budapesten.
    A politikus elmondta: a Nemzeti Eszközkezelő ugyan megvásárolhatja a bajbajutottak ingatlanát, de a kormány az erre fordítható összeget csökkentette. A 2016-os költségvetés csak 15 milliárd forintot szán az eszközkezelő működésére, míg ebben az évben 30 milliárd forint jutott rá.
    Szabó Rebeka szerint további megszorítások is vannak a jövő évi költségvetésben: kevesebb pénz jut az önkormányzatoknak és szociális juttatásokat is megszüntetett a kormány. Utóbbira példa a lakásfenntartási és adósságkezelési támogatás, ami 20 milliárd forint elvonást jelent a  bajbajutottak zsebéből”, és az önkormányzatok döntésén múlik, hogyan pótolják ezt a támogatást – emelte ki a politikus.
    Szabó Rebeka az Eurostat legfrissebb adataira hivatkozva úgy fogalmazott, Magyarországon évről évre nő a lakhatási szegénység; mintegy 500 ezer ember él olyan lakásban, ahol nincs wc, illetve minden negyedik felnőtt és minden harmadik gyerek él egészségre ártalmas körülmények között, például beázó, penészes ingatlanban. Hozzáfűzte: mintegy 300 ezer ember élhet különböző szegénytelepeken.
    Ezt a problémát a 2016-os költségvetési számokkal nem lehet felszámolni - jelentette ki a PM-es politikus.
    Zugló szociális ügyekért felelős alpolgármestereként arra kérte a többi önkormányzatot, hogy a lakhatási problémák megoldása érdekében tegyenek további lépéseket, és kövessék a zuglói modellt. Emlékeztetett: a XIV. kerületben idén kibővítették a lakásfenntartási támogatás körét és összegét, amely így mintegy 1100 családot érinthet.
    Szabó Rebeka közölte: olyan juttatási rendszert kell kidolgozni, ami az alsó középosztálynak is segíteni tud, hiszen a hajléktalanná válás útján ma Magyarországon nagyon könnyű elindulni, ezt pedig meg kell akadályozni.