Megosztás
2013.3.25.

Az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért választási szövetség azt ígéri: ha kormányra jut, épület-felújítási programot kezd, amellyel hét év alatt a lakások kétharmadában - akár 30 százalékkal is - csökkenthető lesz a fűtésszámla. Bajnai Gordon hangsúlyozta: a mostani rezsicsökkentés átverés.

Sok a csekk

A kép forrása: www.delmagyar.hu

 

Bajnai Gordon, a választási szövetség vezetője egy tízemeletes újpesti panelház előtt tartott sajtótájékoztatón azt mondta: a lakásokat - először a lakótelepi és a társasházakat - önrész nélkül hőszigetelnék, kicserélnék bennük a nyílászárókat, a kazánokat. Ez lenne a tehercsökkentési program első eleme. A tulajdonosoknak a költségeket utólag kellene megfizetniük úgy, hogy a pénzt a havonta képződő megtakarításukból vonnák le.

Bajnai Gordon hangsúlyozta: a mostani rezsicsökkentés átverés, mivel csak a töredéke annak, amennyivel az elmúlt három évben - részben a forintárfolyam gyengülése, az élelmiszer- és az üzemanyagárak emelkedése, illetve az egykulcsos adórendszer miatt - nőttek a háztartások kiadásai. A Párbeszéd Magyarországért- Együtt 2014 első feladata, hogy ezt az átverést leleplezze, a második, hogy megmutassa, "a rezsim által feltett kérdésekre" vannak jó válaszok, így a rezsit is lehet jobban, fenntarthatóan csökkenteni; de meg is kell szervezniük a kormányváltáshoz szükséges erős szövetséget.

A terveik szerint 2015 elején induló tehercsökkentési programról elmondta: a lakások értékét is növelnék az energiahatékonysági beruházások. Az E14 és a PM növekedési alkut kötne az energiaszolgáltatókkal: arra ösztönöznék őket, hogy vegyenek részt pénzzel a beruházásokban, és ennek egy részét leírhatnák az adójukból.

Jávor Benedek, az Együtt-PM szövetség társelnöke azt emelte ki, hogy a program évente 220 milliárd forintba kerülne - részben európai uniós, részben banki forrásból fedeznék -, az építőiparban egy év alatt tízezer embernek adna munkalehetőséget, és jelentősen csökkentené a szén-dioxid-kibocsátást.

- Javaslatunk igazságos, mert azokat éri el, akik rászorulnak a segítségre, fenntartható, mert nem a környezet rovására megy, és nem szükséges hozzá a jogállamon kívüli megoldásokat használni - mondta.

Az árfolyamgát meghosszabbításáról Bajnai Gordon kérdésre azt mondta: helyes döntésnek, de részmegoldásnak tartja. A kormányváltáskori 265 helyett ma 306-307 forintot ér egy euró, a devizahitelesek gondjainak megoldására ezért sokkal átfogóbb javaslatra van szükség, az Együtt-PM szövetség dolgozik ezen - fűzte hozzá.

2013.03.25.

Ha bővebben kíváncsi az E14 és a PM által közösen kidolgozott programra, kattintson ide!