Megosztás
2015.9.15. |

Kovács Zoltán kormányszóvivő az ATV műsorában bevallotta, amit az Orbán-kabinet eddig vehemensen tagadott: van állami támogatás a tervezett paksi bővítés finanszírozásában. A Párbeszéd Magyarországért (PM) szerint a kormánynak mostantól egy fokkal nehezebb lesz ennek ellenkezőjéről meggyőznie a beruházást vizsgáló Európai Bizottságot, a rutinszerű mellébeszélést azonban addig is hasznos lenne befejezni.

 

Kovács Zoltán az ATV Rónai Egon vezette reggeli beszélgetős műsorában három állítást tett: Jávor Benedeknek, a PM EP-képviselőjének fogalma sincs a paksi bővítés uniós vonatkozásairól, az Európai Bizottság semmilyen vizsgálatot nem folytat a beruházás ügyében, és a projekt állami támogatással fog megvalósulni. 

A szóvivő úgy fogalmazott: az EU természetesen tüzetesen szemrevételezi, hogy egy állam hogyan kivitelezi azt a beruházást, amelyet támogat, ez azonban nem vizsgálat, hanem a szokásos ügymenet része. Kovács nyilatkozata az első alkalom, hogy a kormányzat részéről valaki elismerte az állami támogatás tényét: a nyár folyamán a kabinet írásban informálta a bizottságot arról, hogy Paks II finanszírozásában nincs állami támogatás, Aszódi Attila kormánybiztos pedig a napokban tartott előadást Londonban arról, hogy a projekt  állami támogatás nélkül, üzleti alapon valósul meg. 

Ami az uniós vizsgálatokat, mindenekelőtt a tiltott állami támogatás gyanújával indult eljárást illeti: júliusban a magyar állami hírügynökség írta meg, hogy a Bizottság felvette a kapcsolatot a magyar hatóságokkal a projekt támogatási és közbeszerzési vonatkozásainak tisztázása érdekében, és az értékelés eredményét nem lehet megelőlegezni. Margrethe Vestager versenyjogi biztos a nyár folyamán hivatalos levélben tájékoztatta Jávor Benedeket: a vizsgálat a dokumentumok bekérésének szakaszában van, és miután megkapta a szükséges dokumentumokat a Bizottságnak két hónapja lesz eldönteni, hogy felveti-e a finanszírozási konstrukció a tiltott állami támogatás gyanúját. Elżbieta Bieńkowska, a belső piac működéséért felelős biztos pedig már februárban arról írt Jávornak, hogy a beruházási tender elmaradása miatt is vizsgálat folyik, és 12 hónapon belül várható döntés a jogsértési eljárás megindításáról, vagy az ügy lezárásáról. 

Hogy ki nem mond igazat, és ki nem ért ahhoz, amit csinál, azt a fentiek alapján viszonylag könnyű eldönteni, Kovács Zoltán viszont jelentősen hozzájárult a tisztázó uniós vizsgálat sikeréhez. A kormány mostantól még nehezebben fog tudni kikászálódni a saját maga által emelt hazugsághalom alól. 

 

Jávor Benedek PM a EP-képviselője.