Megosztás
2014.6.25. |

Pártok-Együtt-PM 
Norvég alapok - Feljelentést tesz a Kehi vizsgálat miatt Szabó Tímea

    Budapest, 2014. június 25., szerda (MTI) - A független Szabó Tímea véleménye szerint felveti a hivatali visszaélés megalapozott gyanúját, hogy a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) a Miniszterelnökség felkérésére vizsgálja a Norvég Civil Támogatási Alapból finanszírozott programok felhasználását. Az Együtt-PM társelnöke ezért szerdán ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz a Központi Nyomozó Főügyészségen.

    A politikus budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, nem ismerik azokat a kritériumokat, amelyek alapján a Kehi kiválasztotta a vizsgált szervezeteket, de azt tudják, hogy az összes korábban a "kormány által feketelistára" tett egyesület beleesett ebbe az ellenőrzésbe.
    A képviselő elmondta, hogy a civil szervezeteknek a teljes pályázati elszámolást át kell adniuk, miközben ismereteik szerint a pályázathoz kapcsolódó levelezéseket is be kell nyújtaniuk.
    Az Együtt-PM szerint ez felveti a hivatali visszaélés megalapozott gyanúját, ezért a képviselő szerdán ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz.
    Kijelentette azt is, hogy a Kehi-nek sem a magyar törvények, sem a Norvég Civil Támogatási Alap működésére vonatkozó nemzetközi megállapodása alapján sincsen hatásköre az ügyben.
    Végül felszólította Orbán Viktor miniszterelnököt és az általa "verőlegénynek" nevezett Lázár János Miniszterelnökséget vezető minisztert hogy "fejezzék be a civil szervezetek politikai boszorkányüldözését és állítsák le a ezeket a jogszerűtlen Kehi vizsgálatokat".

 

MTI