Megosztás
2016.3.4. |

Az Ombudsmanhoz fordulunk.

 

A Párbeszéd Magyarországért (PM) szerint több ponton is Alaptörvény-ellenes az a Lázár János által jegyzett Államháztartási törvénymódosítás, amely lehetővé tenné, hogy a kormány az elfogadott költségvetéstől függetlenül, bármilyen célra, szabadon költhessen. A javaslat elfogadása esetén a PM levélben kéri az ombudsmant, hogy forduljon az Alkotmánybírósághoz.

 

Tegnap terjesztette be Lázár János azt a törvényjavaslatot, amely lehetővé teszi, hogy a kormány, az elfogadott költségvetéstől függetlenül, korlátlanul vállalhasson kötelezettséget kifizetésekre. A módosítás szerint a miniszterek megkerülve a nemzetgazdasági minisztert, közvetlenül a miniszterelnök elé terjeszthetik javaslataikat.

A PM úgy látja, ez a gyakorlatban azt jelentené, hogy a kormány rendeleti költségvetést készíthet és módosíthat, ez pedig az Alaptörvény több pontját is sérti. Az Alaptörvény kimondja, hogy a költségvetés az országgyűlés hatáskörébe tartozik, a törvényhozás joga az elfogadás és a módosítás, valamint kimondja azt is, hogy a költségvetésnek átláthatónak kell lennie.

 

Budapest, 2016. március 4.

Tordai Bence

a PM szóvivője

 

Új. Bal. Zöld.