Megosztás
2016.4.28. |
Mutassuk meg a kormánynak közösen a magyar betegellátás kőkemény valóságát!
 
 
Szabó Tímea: önkéntes segédápolóként néhány hete már személyesen is látom, milyen szívszorító állapotok uralkodnak a egészségügyben. A kórházi falak omladoznak, nincs elég eszköz a betegek ellátására, az ápolók megalázóan alacsony bérért napi 12 órában emberfeletti munkát végeznek azért, hogy gyógyítsanak minket, szeretteinket. Csak az elmúlt néhány hét alatt, amióta a kardiológián segítek, négy ápoló mondott fel az osztályon.
Hiába hívtam a héten Balog Zoltánt, hogy járjuk végig együtt a budapesti kórházakat, hogy a saját szemével is lássa a tarthatatlan helyzetet, a miniszter úr úgy tűnik, nem szeretne kiszállni a lesötétített kormányzati autóból. Úgy tűnik, ő is és az egész Fidesz-KDNP kormány is be vannak oltva a valóság ellen.
 
Hát, ha maguktól nem jönnek, akkor segítsünk nekik máshogy szembesülni a kórházaink állapotával!
 
Emlékeztek, néhány hete kértem, hogy küldjetek fotókat a lakóhelyeteken levő kórházakról akár betegként, akár látogatóként. Ezt megtehetitek, hiszen a kórház közintézmény, bárhogy is gondolja ezt néhány kórházigazgató. Rengeteg képet kaptunk már tőletek, és még mindig küldhetitek őket erre a címre: korhazifotok@parbeszedmagyarorszagert.hu
 
A célunk az, hogy rövidesen egy kiállítás keretében bemutassuk ezeket a fotókat, hogy senki ne bújhasson el a valóság elől. Először Budapesten a Kossuth téren és a főváros több pontján, aztán az ország minden szegletében kiállítjuk a képeket.
 
Ha Te is úgy gondolod, hogy elég volt a valóság letagadásából, a kormány gúnyolódásából és az állandó hitegetésből, támogasd az akciónkat! Ha csak néhány ezer forintot is küldesz, közelebb kerülünk ahhoz, hogy a Te lakóhelyedre is elvigyük ezeket a fotókat, a Te képviselőidet is szembesítsük a valósággal!
Tegyünk közösen a magyar betegellátás rendbetételéért!
 
 
Kedvezményezett: Párbeszéd Magyarországért
Számlaszám: 11784009-20603935 (OTP Bank)
Közlemény rovatba írd be, hogy "kórházi fotók"
 
 
Írd alá az egészségügyi petíciónkat is!