Megosztás
2016.10.28. |

Rogán Antal tegnap tartott sajtótájékoztatója egy újabb mérföldkő, bizonyíték arra, hogy a propagandaminiszternek azonnal távoznia kell. A Párbeszéd ezért írásbeli kérdéssel fordult Orbán Viktor miniszterelnökhöz, hogy kiderüljön, meddig lehet miniszter egy, a már a kormányközeli mérések alapján is közutálatnak örvendő, beteges hazudozó.

Rogán Antal személyében tegnap egy megtört, beteges hazudozót láthattunk, aki képtelen elszámolni a körülötte felhalmozódott botrányos ügyekkel: az alvilághoz fűződő viszonyával, a helikopterezésével, valamint a letelepedési kötvényekkel. 

Mint ismert, Rogán Antal azóta bujkál a sajtó munkatársai elől, amióta Portik Tamás kenőpénz elfogadásával vádolta. A Párbeszéd akkor feljelentést tett, ám Polt Péter megmentette a politikust, aki láthatóan képtelen elszámolni a nyilvánosság előtt, ezt bizonyítja a helikopterezésről történt korábbi hazudozása is. 

A Párbeszéd szerint Rogán Antal több szempontból is illegitimmé vált a kormányzati feladatok ellátására: képtelen megfelelni a tisztség ellátásával kapcsolatos kritériumoknak, mert nem tudja tisztázni magát a kínos ügyekben. A sajtó elől való állandó menekülés pedig lehetetlenné teszi, hogy ellássa a miniszteri teendőket. 

A Párbeszéd úgy véli, a helikopteres hazugság az utolsó csepp volt a közvélemény poharában, Orbán Viktornak el kell engednie az illegitimmé vált minisztere kezét.


Budapest, 2016. október 28.
Barabás Richárd, a Párbeszéd elnökségi tagja

 

Mindenki számít!
Csatlakozz!