Megosztás
2016.6.29. |
Rászoruló kisgyermekes családok költözhetnek felújított önkormányzati lakásokba a főváros XIV. és XV. kerületében a Habitat for Humanity Magyarország Második esély programjának segítségével - közölte a szervezet igazgatója szerdán Budapesten.
 
   
   Szekér András a XV. kerületi polgármesteri hivatalban tartott sajtótájékoztatón elmondta, a francia székhelyű Saint-Gobain építőipari vállalat anyagi közreműködésével két-két önkormányzati tulajdonú lakást újítanak fel Zuglóban és Rákospalotán, ezekbe a családok átmeneti otthonában élők költözhetnek majd be.
    Közölte, a Második esély programot olyan családok megsegítésére indították, amelyek elvesztették az otthonukat vagy soha nem is volt nekik, ezért átmeneti otthonban kénytelenek élni. Ha ezekből távozniuk kell, akkor a szülők az utcára kerülnek és elveszítik a gyerekeiket - tette hozzá.
    Szekér András bemutatta a program új elemét: az otthonok felújításán és átadásán túl már szakképzési lehetőséget is biztosítanak a rászoruló fiataloknak és a szervezet programjaiban részt vevő felnőtteknek a budapesti Ybl Miklós Építőipari Szakképző Iskolában.
    Szabó Rebeka (Párbeszéd Magyarországért), a XIV. kerület alpolgármestere arról beszélt, hogy az önkormányzatoknak kevés lakásuk van és ezek sokszor rossz állapotúak, pedig egyre több az olyan család, amely nem tud sem saját lakást vásárolni, sem albérletet fizetni. Az MTI érdeklődésére azt mondta, Zugló már tavaly is együttműködött a Habitat for Humanity szervezettel, akkor is két lakást újítottak fel. A XIV. kerületben inkább kisebb, 1-1,5 szobás lakásokat vonnak be a programba, mert ezeknek nem olyan magas a fenntartási költségük - tette hozzá.
  Carlos Lattes Pavez, a Szociális és Rehabilitációs Alapítvány igazgatója elmondta, jelenleg 52 család él az intézményeikben, két épületben működik családok átmeneti otthona, és 14 külső lakásuk van a XIV. és a XV. kerületben. Hangsúlyozta, a náluk élő családokat szeretnék "rehabilitálni". Ez azt jelenti, hogy a családok először valamelyik otthonba kerülnek, majd ha már van munkájuk a szülőknek, és látszik rajtuk, hogy képesek az önálló életre, akkor a külső lakások valamelyikébe költözhetnek.
    Tomás Rosák, a Saint-Gobain regionális vezérigazgatója kiemelte, minden iparvállalatnak vissza kell adnia valamit a társadalomnak, ezért működnek együtt már évek óta a Habitat for Humanity szervezettel.
    A sajtótájékoztatón kiosztott összegzés szerint a lakhatási szegénység Magyarországon mintegy 1,5 millió embert érint. Nekik szeretne segíteni a Magyarországon 1996 óta jelen lévő Habitat for Humanity, amely világszerte hetven országban dolgozik azért, hogy minden ember "egészséges, megfizethető, méltó" otthonban élhessen. Segítenek azoknak is, akik már az utcára kerültek, számukra 2013 végén indították el az Elsőként lakhatást! programot.
 
Budapest, 2016. június 29., szerda (MTI)
 

Párbeszéd: Veled!

Csatlakozz!