Megosztás
2015.8.20. |

„Mert az egynyelvű és egyszokású ország gyenge és esendő. Ennélfogva megparancsolom neked, fiam, hogy a jövevényeket jóakaratúan gyámolítsad és becsben tartsad, hogy nálad szívesebben tartózkodjanak, mintsem másutt lakjanak.” - Szent István király intelme Imre herceghez.

 

Tordai Bence - PM: a Párbeszéd Magyarországért (PM) üzenete az államalapítás ünnepén az, hogy Magyarország nem bezárkózással, hanem nyitottsággal, nem kirekesztéssel, hanem befogadással és szolidaritással lehet vonzó és sikeres ország.

 

Dr. Erőss Gábor - új, bal, zöld: a mai ünnepen kérünk minden jóérzésű magyart, hogy tegye meg a tőle telhetőt, és segítsen a rászorulóknak: menekülteknek, szegényeknek egyaránt. Segítsünk a tehetetlen hatóságok, a gyűlölködő kormány, az acsargó polgármester helyett is!
Mi is ezt tesszük. Mi, PM-esek, ahogy eddig is, anélkül, hogy ezt nagydobra vertük volna, egyszerű állampolgárként, emberként, adományokkal segítünk, ahogy tudunk. A kenyereket el fogjuk juttatni a menekülteknek, a rászorulóknak, a helyzetet legjobban ismerő civilek segítségével.