földpályázat
Megosztás
2015.8.28. |

A Párbeszéd Magyarországért (PM) kész minden eszközt felhasználni annak érdekében, hogy a kormány ne herdálja el az állami vagyon részét képező termőföldeket.  

 

    Szabó Rebeka, az ellenzéki párt elnökségi tagja fogalmazott így pénteken, az MTI-nek nyilatkozva.
    Kiemelte, a kabinet csütörtökön bejelentett földprivatizációja a "politikailag megbundázott állami földbérletpályázatok eredményét szentesítheti a fideszes haverok érdekében".
    A PM politikusa hazugságnak nevezte a kormány azon állítását, hogy az állami földek eladásával a helyi gazdák járnának jól, hiszen szerinte a privatizáció a "Mészáros Lőrinchez hasonló harácsolóknak" kedvez majd.
    Az Országgyűlés kizárólag kétharmados többséggel hagyhatná jóvá az állami földek eladását, ami ellen a PM kész minden jogi és egyéb fórumon fellépni, akár demonstrációk szervezésével is - mondta Szabó Rebeka, aki a "magánnyugdíj-pénztári megtakarítások lenyúlásához" hasonlította a kormány tervét.

MTI 2015. augusztus 28., péntek 11:11

 

(kép: http://www.agrarszektor.hu)