Megosztás
2015.12.19. |

  A Párbeszéd Magyarországért (PM) szerint a közösségi bérlakásszektort is erősítenie kellene a kormánynak a bejelentett lakástámogatási intézkedések mellett, mivel sokan lesznek olyanok, akik ezeket nem tudják igénybe venni.

 

 

    Szabó Rebeka, Zugló PM-es alpolgármestere szombati sajtótájékoztatója után az MTI-nek telefonon nyilatkozva jövedelemhez igazított lakbértámogatást sürgetett, amely azoknak a családoknak, illetve fiatal pályakezdőknek lehet segítség, amelyek, akik nem tudják fizetni a jelenlegi "elszállt albérletárakat".
    A PM emellett közösségi lakásügynökséget is felállítana, amely az üresen álló magánlakások kiadását segítené úgy, hogy a bérleti díjhoz az önkormányzat és az állam is támogatást nyújtana - tette hozzá.
    Az ellenzéki politikus fontos feladatnak nevezte továbbá a sok üresen álló önkormányzati lakás felújítását, ehhez szerinte szükség lenne annak az uniós energetikai felújítási pályázatnak az elindítására, amelyet a kabinet állított le.
    Szabó Rebeka közölte, a főváros XIV. kerülete a héten olyan közösségi lakásépítési koncepciót fogadott el, amely a hiányzó állami támogatás ellenére is próbál segíteni a helyieknek.

 

Budapest, 2015. december 19., szombat (MTI)

 

Új. Bal. Zöld.