Budai_Vár
Megosztás
2014.7.19. |

Az Együtt-PM szerint pazarló és felesleges a Miniszterelnökség felköltöztetése a Budai Várba. A pártszövetség felszólítja a kormányt, hogy álljon el ettől a tervtől, ne saját kényelmére szórja el a magyarok adóforintjait!

 

Két éven belül a budai Várba, a Karmelita kolostor helyén átépülő irodákba, illetve az egykori tábori püspökség szomszédos területére költözik a Miniszterelnökség Központi Hivatala – jelent meg tegnap a Magyar Közlönyben. A miniszterelnök által aláírt kormányhatározat értelmében, a Sándor Palota mellett található ingatlant legkésőbb 2016. március 15-éig felújítják és átépítik.

Az Együtt-PM Szövetség ezt a beruházást pazarlónak, feleslegesnek és cinikusnak tartja. Különösen pikáns, hogy tegnap a kormány egy 110 milliárd forint értékű megszorítást is bejelentett, mellyel a kabinet kudarcos gazdaságpolitikájának árát a magyar családokkal fizetteti meg. Rendkívül cinikus, hogy ugyanezen a napon válik hivatalossá a miniszterelnök palotájának megépítése.

Miközben Budapest százmilliárdos értékben veszít el uniós forrásokat, a hármas metrón pedig rendszeressé váltak a tűzesetek, meghibásodások, indokolatlan, hogy ilyen mértékű presztízsberuházást valósítson meg a kormány, a miniszterelnök kényére-kedvére. Ez az építkezés semmi másra nem szolgál, mint Orbán Viktor megalomán vágyainak kielégítésére, viszont – a sajtóban korábban megjelentek szerint – 400 milliárdba kerül, és a főváros fejlesztési forrásainak nagy részét leköti az elkövetkező két évben.

Az Együtt-PM Szövetség felszólítja Magyarország kormányát, hogy álljon el ettől a beruházástól, és arra költse a magyar emberek adóforintjait, amire valóban szükségük van. Ne a saját kényelmére!

 

Budapest, 2014. július 19.

Együtt-PM Szövetség

 

(kép: mandiner.hu)