Megosztás
2014.3.19. |

Hozzák nyilvánosságra a pártok a kampányra fordított eddigi kiadásaikat - szólított fel Szilágyi Péter, az Együtt-PM szövetség politikusa szerdán Budapesten, a Fidesztől azt is követelte, hogy a kiadások között tüntesse fel a Civil Összefogás Fórum (CÖF) és a kormányhirdetések költségeit.

A független országgyűlési képviselő újságíróknak azt mondta, a kampányfinanszírozás átláthatóságát az egyik legfontosabb kérdésnek tartják, ezért a pártszövetség a március 14-ig kifizetett kampányösszegeket nyilvánosságra hozta a honlapján.

Szilágyi Péter elmondta, kedden a Kúria törvényellenesnek találta, hogy "kormányhirdetésnek álcázott pártpropagandát folytattak bizonyos médiumokban". Közölte, ugyanúgy törvényellenesnek és becsapónak tartják a CÖF hirdetéseit is.

Követeljük, hogy a Fidesz hozza nyilvánosságra a kampányköltségeit, és ne legyen szemérmes, azok között tüntesse fel a CÖF-plakátjait, valamint azon kormányhirdetések költségeit, amelyet a Kúria is jogellenesnek talált - fogalmazott.

Szabó Rebeka, az Együtt-PM politikusa emlékeztetett arra, hogy kedden a szövetség vezetői aláírták a civilek korrupcióellenes minimumprogramját.

Hozzátette: ez a dokumentum szinte pontról pontra megegyezik az Együtt-PM korrupcióellenes csomagjával. A zéró korrupció programot a kormányváltás után elsőként valósítanák meg - mondta. A független országgyűlési képviselő annak főbb elemei között említette: a nyilvánosságot, a közbeszerzések átláthatóvá tételét egy jól kereshető adatbázissal, valamint antikorrupciós polgárőrség gyanánt erős civil kontroll megvalósítását.

Szabó Rebeka azt mondta, az állami földpályázatok rendszerét teljesen új alapokra helyezik, és visszaveszik a jogsértően, "fideszes oligarchák" kezébe adott földeket. Közölte, a trafikengedélyeket visszavonják azoktól, akik azt visszaéléssel szerezték meg, és új alapokra helyezik a trafikpályázatokat is.

A két ellenzéki politikus a sajtótájékoztató után a kiragasztott egy-egy plakátot a Fidesz vezető politikusainak a Képviselői Irodaházban található irodái ajtajára. A lapon a többi között az volt olvasható: "Vigyázat, ebben az irodában védik a korrupciót!"

 

Budapest, 2014. március 19.

 

Forrás: MTI