Párbeszéd Magyarországért
Megosztás
2013.2.3. |

Párbeszéd Magyarországért néven, hamarosan párttá alakul az LMP-ből kivált Párbeszéd Magyarországért Platform. Erről, az alapitó nyilatkozatról, és szervezeti kérdésekről döntöttünk a vasárnapi közgyülésünkön. Olyan politikai erőt szeretnénk létrehozni, amelyik az elmúlt évek ellenzéki bénultsága után lendületet tud adni az ellenzéknek és képviselni tudja saját elveit. Az új pártnak képesnek kell lennie arra, hogy csökkentse az egyenlőtlenséget és a társadalom kettészakítottságát, a döntéshozatalba pedig integrálni tudja a jövő generációk érdekeit. Célunk, hogy a rendszerváltozás óta kialakult igazságtalan közteherviselési rendszert átalakítsuk, helyreállítsuk a jogállamot és megteremtsük egy tudásalapú társadalom kialakításához szükséges feltételeket. Olyan pártban akarunk dolgozni, amelyik egyszerre demokratikus és hatékony, viszont nem lesz egy félreértelmezett bázisdemokrácia foglya. A pártnak két, egy férfi és egy női társelnöke, illetve további öt elnökségi tagja lesz. Az elnökségben is nemi kvótát alkalmazunk, ezért abba legalább egy női tag bekerül. A tervek szerint két hét múlva egy újabb közgyülésen választjuk meg a társelnököket, illetve az elnökségi tagokat Az operativ munkáért pedig egy pártigazgató fog feleni. Hétfőn folytatjuk a tárgyalást az LMP frakciójával, de az biztos, hogy a Párbeszéd Magyarországért nyolc képviselője nem adja vissza a mandátumát. Egy LMP nevű frakcióban nem maradnánk, éppen ezért javasoljuk, hogy a képviselőcsoportot kereszteljék át LMP - Párbeszéd Magyarországért névre, hiszen erre minden jogi lehetőség megvan. A céljaink eléréséhez együttműködésre van szükség, ezért cselekedni kell, együtt kell működni és párbeszédet kell kezdeményezni más ellenzéki szervezetekkel. Ennek kereteiről még nem döntött a párt, de miután végeztünk a párt létrehozása körüli teendőkkel, meg akarjuk kezdeni az egyeztetéseket. Rövid az idő a választásokig, de létre kell hozni egy olyan formációt, amelyik képes megteremteni az ellenzéki többséget. A kapcsolat megteremtése várhatóan többlépcsős folyamat lesz, és nem gondoljuk, hogy minden ellenzéki erővel ugyanolyan szintű együttműködést kell kialakítani.