Megosztás
2020.6.2. |

A Párbeszéd azt javasolja, hogy a trianoni döntés századik évfordulóján, csütörtök délután fél ötkor, Magyarországon mindenütt tartsanak egyperces néma megemlékezést. Az indítványt a nemzeti összetartozás bizottsága egyhangúan támogatta - jelentette be a párt frakcióvezető-helyettese.

Kocsis-Cake Olivio keddi, online sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a trianoni döntés miatt több millió magyar került másik ország fennhatósága alá, Magyarország gyönyörű területeket veszített el, az iparának és a mezőgazdaságának a nagy részével együtt. Magyarországon kevés ügyben van nemzeti konszenzus, abban azonban a magyar társadalom többsége és az összes parlamenti párt is egyetért, hogy Trianon egy borzasztó tragédia volt - mondta a politikus. Nem a múltban kell keresni a megoldást, hanem azt kell kitalálni, hogy hogyan tudunk újra közösen együtt dolgozni egy szebb jövőért Magyarországon és határokon túl, a külhoni magyarokkal együtt - jelentette ki a képviselő. Erre az egyik legjobb lehetőség egy olyan erős, egységes EU, ahol eltűnnek a határok - tette hozzá.

A Párbeszéd szerint a trianoni évfordulót úgy lehet meghaladni, ha a környező országokkal is együttműködünk, ha békében élünk velük és nem azt az üzenetet közvetítjük, hogy revízióra készülünk - szögezte le. Egyúttal azonban hangsúlyozta, minden egyes országnak meg kell becsülnie az ott élő magyar kisebbséget és biztosítania kell az emberi jogaikat. A politikus végül bejelentette, hogy június 4-én online konferenciát tartanak, illetve faültetéssel emlékeznek meg az évfordulóról.

 

(MTI)