Megosztás
2020.1.29. |

A Párbeszédet arról informálták a Szent Margit Kórház dolgozói, hogy az intézményben „közérdekű bejelentések” nyomán lefolytatott, teljeskörűen még le sem zárult vizsgálatok alapján Kásler Miklós EMMI-miniszternek nem volt semmilyen szakmailag indokolható oka dr. Badacsonyi Szabolcs főigazgató felmentésére.

Úgy tudjuk, a Nemzeti Népegészségügyi Központ és az Állami Egészségügyi Ellátó Központ több helyszíni vizsgálatot is lefolytatott a kórházban, illetve az intézmény teljes tevékenységét átfogó adatbekérés is történt, amelyek a Párbeszéd ismeretei szerint azt igazolták: az intézmény működése rendben van, a bejelentésekben megfogalmazott kifogások nem megalapozottak, a betegellátás biztonságos, ugyanakkor a csaknem az összes hazai kórházat érintő „személyi minimumfeltételek teljesülésében” akadnak hiányosságok. Ezt követően – az NNK részletes vizsgálatának megkezdését követő napon (!) – indoklás nélkül, azonnali hatállyal felmentették a főigazgatót.

A fentiek tükrében egyértelműnek tűnik, hogy az EMMI valótlanságokat állít. A Párbeszéd felszólítja Kásler minisztert, hogy fejezze be a ködösítést, és adjon valós választ arra a kérdésre, hogy milyen indok(ok) alapján menesztette a főigazgatót. Káslernek arra is felelnie kell: ha szakemberhiány miatt rúgta ki Badacsonyit, hány kórházigazgatót fog még emiatt országszerte meneszteni?

Emellett a Párbeszéd a vizsgálatokkal kapcsolatban további hét kérdéssel fordul Kásler miniszterhez (alább), a térség országgyűlési képviselőjeként pedig kezdeményezem, hogy – élve jogkörömmel – betekinthessek a vonatkozó dokumentumokba.

 

1. Mi alapján indított vizsgálatot a miniszter a Szent Margit Kórházban? Bejelentés alapján vagy saját ellenőrzési programja részeként? Bejelentés esetén ki volt a bejelentő és mi volt a bejelentés? Ha saját ellenőrzési programja alapján történt, akkor miért éppen a Szent Margit Kórházba jöttek?

2. Mikor kezdődött az ellenőrzés? Lezárult-e már a teljes vizsgálat vagy még van folyamatban vizsgálat? 

3. Kik folytatták le az ellenőrzést és mit tartalmazott a vizsgálatukról szóló jelentés?

4. Milyen konkrét eltéréseket találtak, amik alapján azonnali hatállyal fel kellett menteni a főigazgatót a törvényes működés és a biztonságos betegellátás érdekében? Ha esetleg még van folyamatban vizsgálat, akkor hogyan születhetett olyan jelentés, ami azonnali felmentést indukált?

5. A kórházigazgató a jelentés kézhezvétele előtt vagy annak ismeretében kapott-e lehetőséget a minisztertől arra, hogy személyesen fejtse ki álláspontját, illetve reflektálhasson a vizsgálat megállapításaira?

6. A miniszter minden kórházban ilyen szigorúsággal jár-e el a főigazgatóval szemben vagy csak a Szent Margit Kórház esetében tette ezt?

7. Milyen mértékig tehető felelőssé egy kórházigazgató a személyi minimum feltételek nem teljesüléséért ilyen fokú szakemberhiány, illetve olyan hatályos minimumrendelet mellett, amely gazdaságilag és szakmailag is sok esetben irreális követelményeket támaszt, így az intézmények többsége nem tud teljeskörűen megfelelni azoknak?

 

Szabó Tímea
a Párbeszéd III. kerületi országgyűlési képviselője, frakcióvezető