Szabó Tímea
Megosztás
2018.8.17. |

Szabó Tímea (Párbeszéd) felhívta a figyelmet a fideszes és kereszténydemokrata képviselők távolmaradására. A frakcióvezető azt mondta, hogy miközben a kormánypártok a keresztény értékek megvédéséről beszélnek, a devizahitelek miatt sorra lakoltatnak ki kisgyermekes családokat, rokkantakat és idős embereket. 
    A miniszterelnök úgy mentette meg a devizahiteleseket, hogy a korábbi egymillió helyett már kétmillió ember retteg a kilakoltatástól - fogalmazott. Hozzátette: ezalatt a magyarországi bankok rekordnyereséggel zárták a 2017-es évet.
    A 2010-es Fidesz győzelem után Orbán Viktor azt mondta, hogy számukra a szerénység és az alázat lesz a legfontosabb, de jelenlegi kabinetje két tagjának havi egymillióról ötmillióra emelik a fizetését - emelte ki Szabó Tímea. Közölte, reméli, hogy a miniszterek fizetéséhez hasonlóan az otthoni ápolási díjat is ötszörösére emelik majd. 

 

MTI

 

Csatlakozz!