Megosztás
2016.5.28. |

Napok óta tele van a sajtó az érintett települések és szolgáltatók figyelmeztetéseivel, hogy a lakossági hulladékkezelés hamarosan összeomolhat az egyszerre szűkmarkú és kapzsi kormány beavatkozásai miatt. A Párbeszéd Magyarországért szerint bebizonyosodott, hogy az orbáni reformok nem működnek.

 

Minél többet lehessen a haveroknak lenyúlni – ez volt a fő szempont a lakossági hulladékkezelés reformjakor. Májusban működésbe lépett az állami kukaholding, amely központosítja a lakossági szemétszállítási befizetéseket, és jelentős levonás után, hónapokkal később visszaosztja a szolgáltatóknak.

Az átállás első, éles hónapjában, júniusban tömeges csődökre lehet számítani, mivel a rezsicsökkentéssel, a hatósági díjak és állami elvonások megemelésével kivéreztetett szolgáltatók nem tudnak hitelezni, amíg az állami cég  képes lesz fizetni.

A Párbeszéd Magyarországért szerint most üt vissza, hogy a kormány mindent alárendelt a voksvadászatnak és a pénzlenyúlásnak: immár a hulladékos közszolgáltatást végző, állami és önkormányzati többségi tulajdonú cégek közel fele veszteséges. Ideje, hogy az Orbán-kabinet észrevegye: a kísérlet nem sikerült, a hulladékkezelés valós költségeit meg kell fizetni, a lakosságnak segítséget kell nyújtani a hulladéktermelés csökkentésében, a kormánynak pedig egy működőképes szabályozás kialakításával, a tömeges csődök megakadályozásával, a várható közegészségügyi és környezeti vészhelyzet gyors elhárításával kell foglalkoznia.

 

Budapest, 2016. május 28.

PM Sajtó

 

Párbeszéd: Veled!

Csatlakozz!