Párbeszéd Magyarországért
Megosztás
2017.5.18. |

Orbán Viktor ezer szállal kötődött korábban az általa főellenségként emlegetett Soros Györgyhöz és Simicska Lajoshoz. A Párbeszéd és ifjúsági szervezete, a ZöldFront ezért helyreigazította a Fidelitas közpénzből készült plakátjait és a két milliárdost Orbán Viktorra cserélte le.

1989-ben, amikor a magyar emberek még csak reménykedtek abban, hogy Bécsig eljutnak, Orbán Viktor már Soros György pénzén tanult Oxfordban. Az amerikai milliárdos a 90-es évek elején milliókkal támogatta a Fidesz kampányait. Simicska Lajost pedig már maga a miniszterelnök tette milliárdossá, zsíros megrendelésekkel és hatalmas médiabirodalommal. A miniszterelnök pedig közben a milliárdosok milliárdosa lett.

A Fidesz ifjúsági szervezete, a Fidelitas sajtótájékoztatón ismerte be, hogy marionette-s plakátokat a Fidesz kérésére rakták ki. A Párbeszéd szerint Orbán Viktor a kormánypárt ifjúsági szervezete mögé bújva támadja azokat, akiknek a miniszterelnökséget köszönheti.

A Párbeszéd felszólítja a Fideszt és a Fidelitas-t, hogy ne Soros Györggyel és Simicska Lajossal foglalkozzon, hanem az ország igazi problémáival. Egy ifjúsági szervezet főleg azzal, hogy mit tehet a fiatalokért. A ZöldFront szerint 3 fontosabb dolog is van, ami fontosabb a milliárdosok harcánál: diákhitel helyett Alapjövedelem, stadionok helyett önkormányzati bérlakásprogram pályakezdőknek és egyetemek bezárása helyett ingyenes első diploma.

Budapest, 2017. május 18.

Béres András
a Párbeszéd elnökségi tagja

Jakál Adrienn
a ZöldFront társelnöke

 

Csatlakozz, mert tenni kell!