menekültek_röszke
Megosztás
2015.9.16. |

A ma kitört röszkei konfliktus, egy sok hetes és intenzív kormányzati menekültellenes gyűlöletkampány eredménye. Az ellátás teljes hiánya, a humanitárius segítség kormányzati elutasítása, a köztereken, majd a röszkei szabad ég alatti „elszállásolás”, a rendőrök és katonák magára hagyása, s végül a kerítés felhúzása meghozta azt az eredményt, amelyet az Orbán-Habony Gyűlöletgyár eltervezett. Orbánék terve nem állt több-ből, mint menekültek és rendőrök konfliktusának vágóképszerű megjelenítése a lakájmédiaként működő MTVA híradójában, a menekültek kriminalizációja, a kimerült és a kormányzat által magára hagyott rendőrök beavatkozásra kényszerítése. 

 

Ezt a határ teljes lezárásával ma délután el is érte Orbán, és az sem zavarja, ha nőket, gyermekeket, és a békés többséget is eléri a könnygáz. A PM nem csak elutasítja az erőszak minden formáját, hanem ha már az emberségességre hivatkozva hiába is tesz, úgy a racionalitásra apellálva kéri Orbán Viktort, hogy ahogyan a plakátkampány indítógombját meg tudta nyomni, úgy most a „stop” gombra tenyereljen rá. A magyar kormány, ha akarja, meg tudja akadályozni az erőszak elszabadulását, mint ahogyan annak megelőzésére is lett volna eszköze.

 

A PM felszólítja Orbán Viktort, a határ menti konfliktus kezelése végett azonnal kezdeményezzen miniszterelnöki találkozót Szerbia, Horvátország, Románia és Szlovénia részvételével a közös megoldás és együttműködés érdekében.

 

Budapest, 2015. szeptember 16.

PM Sajtó