Megosztás
2016.7.13. |

A Párbeszéd Magyarországért üdvözli, hogy immár Tarlós István is népszavazást írna ki a jelentős civil ellenállásba ütköző Római-parti mobilgát ügyében. Kár volt lesöpörni Karácsony Gergely, a párt fővárosi képviselője népszavazási kezdeményezését, amely nem csak a Római, hanem a Városliget kérdésében is demokratikus megoldást hozna.

 

A főpolgármester immár nem zárna ki egy helyi népszavazást a Római-part ügyében. Hogy fővárosi, kerületi vagy településrészi szavazásra gondolt-e, az nem derült ki a rádióinterjúból. A Párbeszéd Magyarországért üdvözli a javaslatot – kezdettől fogva azt képviseltük, hogy a jelentős környezetrombolással járó beruházásról nem lehet az érintettek megkérdezése nélkül dönteni. Mivel az árvízvédelem fővárosi hatáskör és a Római-partra rengetegen járnak egész Budapestről, így a gátépítésről szóló népszavazásnak is csak budapesti léptékben van létjogosultsága.

A Városliget kapcsán már látszik, hova vezet, ha a politika diktátumokkal próbálja helyettesíteni a társadalmi részvételt. Az is nyilvánvaló: hiba volt elutasítani Karácsony Gergely kezdeményezését, amely szerint a Városliget és a Római-part sorsáról, valamint a tervezett olimpiarendezésről is a terheket ténylegesen viselő állampolgárok dönthetnének.

A Párbeszéd Magyarországért szerint a budapesti zöld területeket senki sem teheti tönkre az érintettek megkérdezése nélkül. Itt az alkalom, hogy a Fidesz megmutassa, mit gondol valójában a demokráciáról.

 

Budapest, 2016. július 13.

Párbeszéd Magyarországért

 

Párbeszéd: Veled!

Csatlakozz!