Megosztás
2014.5.8.

Szabó Tímea módosító javaslatot nyújtott be annak érdekében, hogy az élettársak által nevelt gyermekek után ugyanannyi családi pótlék járjon, mint a házastársak által neveltek után. Ezt az Együtt-PM-es független képviselő közölte az MTI-vel csütörtökön.
A politikus emlékeztetett arra, hogy az Alkotmánybíróság kedden nyilvánosságra hozott határozatában kimondta, a közös háztartásban, együtt nevelt gyermekek után ugyanannyi családi pótlék jár akkor is, ha az őket nevelő szülők házasságban, és akkor is, ha élettársi kapcsolatban élnek.
Az Együtt-PM társelnöke a családok támogatásáról szóló törvényben a "szülővel együtt élő házastárs" helyett a "szülővel együtt élő házastárs, élettárs" szöveget szerepeltetné.
A politikus azt mondta, a Fidesz annak alapján tesz különbséget a gyermekek között, hogy a szüleik milyen együttélési formát választottak. Arra is kitért, hogy a különbségtétel egy három gyermeket nevelő pár esetében - a családi adókedvezménnyel együtt - akár havi hatvanezer forintot is jelenthet.
Azt is közölte, hogy az Együtt-PM politikusai a közeljövőben egy törvénymódosító-csomagot is be fognak nyújtani annak érdekében, hogy segítséget nyújtsanak a szegénységben élő gyermekeknek és családoknak. Többek között javasolni fogják az évekkel ezelőtt befagyasztott gyes és a családi pótlék megemelését, illetve kezdeményezik a beóvodáztatási támogatás megnövelését is – mondta Szabó Tímea.

MTI 2014. május 8., csütörtök