Barabás Richárd, Európa-nap, Párbeszéd
Megosztás
2019.5.9. |

Az MSZP-Párbeszéd politikusai az Európa-napon tartott megemlékezésükön amellett érveltek, hogy a kontinens békéjét és biztonságát csak az Európai Unió képes garantálni.

 

Bihal Dávid, az MSZP országos elnökségi tagja a csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy Európában egy évszázadon belül kétszer is szörnyű tragédiákkal járó világháború tört ki. Orbán Viktor miniszterelnök a korábbi sötétséget szeretné újjáéleszteni, "nem hiába parolázik Európa ellenségeivel", olyan politikusokkal, akik a kontinens egységét szeretné megtörni - fogalmazott.

Barabás Richárd, a Párbeszéd szóvivője emlékeztetett arra, hogy 1945-ben május 9-én ért véget a II. világháború, Robert Schumann német származású francia külügyminiszter pedig 1950-ben ezen a napon javasolta az Európai Unió elődjének, az Európai Szén- és Acélközösségnek a létrehozását. A politikus hangsúlyozta, hogy az Európai Unió és elődei olyan békét és prosperitást teremtettek, amire korábban nem volt példa a kontinens történelmében. Aki a globális kihívások és a klímaváltozás időszakában sikeres országot szeretne építeni, annak erős és egységes Európai Uniót kell építenie - jelentette ki. Amikor Orbán Viktor miniszterelnök az EU integrációja "ellen tör" és szétveri Európa politikai egységét, akkor Magyarország és a magyarok érdekei ellen is cselekszik - mondta Barabás Richárd. Egy megreformálandó, de egységes Európára van szükség mind szociális, mind külpolitikai, mind energiapolitikai téren - szögezte le a szóvivő. Az eseményt a II. világháború áldozatainak jelenleg az albán nagykövetség udvarán álló emlékművének közelében tartották. A beszédek végén a két politikus egy-egy szál szegfűt tett le a követség kerítésének kőalapzatára.

 

(MTI)