Megosztás
2016.12.6. |

Habár eddig minden évben az ünnepek előtt megkapták a decemberi fizetésüket a kórházi dolgozók, ez idén elmaradhat. A Párbeszéd információi szerint ennek az az oka, hogy a kormány kozmetikázni akarja az év végi államadósság számokat. A párt követeli, hogy a dolgozók kapják meg a fizetésüket a korábbi gyakorlat szerint!

A Párbeszéd birtokába jutott egy fotó, amely szerint az egyik kórházban falra kitett üzenetből tudták meg a dolgozók, hogy a hosszú évek óta működő gyakorlattal ellentétben csak januárban érkezik meg a fizetés. Ugyanez érvényes minden olyan munkavállalóra, aki az Államkincstárból kapja a bérét.

Sokan ebből a korábban érkező pénzből tudták csak fedezni a karácsonyi kiadásokat, ami így most ezreknek fog súlyos problémát okozni. Megalázó, hogy miközben Mészáros Lőrinc naponta kap az állam kegyelméből újabb cégeket, addig a túlhajtott és alulfizetett munkavállalók tízezreinek bérével játszadozik a kormány.

A Párbeszéd felszólítja az Orbán-kormányt, hogy ne változtasson a korábbi gyakorlaton, és utalja át még decemberben a béreket. Véget kell vetni annak, hogy a kormány semmibe veszi a munkavállalókat!

Budapest, 2016. december 6. 
Szabó Tímea
a Párbeszéd társelnöke, országgyűlési képviselő

Nekünk mindenki számít!

Csatlakozz!