Megosztás
2013.4.10.

 


2013. április 10.

Az Együtt2014 - Párbeszéd Magyarországért egyetért a Greenpeace-szel abban, hogy a kormánynak korlátoznia kell a neonikotinoid hatóanyagú vetőmagkezelő szerek használatát. A vidékfejlesztési minisztérium viszont továbbra is a multinacionális vegyszergyártók érdekeit védi a magyar méhészekkel szemben.

 

 

 

Az európai élelmiszerbiztonsági hatóság ajánlását követve Magyarországon is kéne tiltani ezeket szereket, a komolyabb méhpusztulások megelőzése érdekében. Az E14-PM írásbeli kérdésben kér tájékoztatást a minisztertől álláspontja indokairól, hiszen a tárca felelőtlen hozzáállása a magyar mezőgazdaság érdekeit is veszélyeztetheti.

 

A Greenpeace által kedden bemutatott tanulmány szerint számos nemzetközi tudományos eredmény bizonyítja, hogy a neonikotinoid hatóanyagú növényvédő szereknek jelentős szerepük van a méhek Európa-szerte tapasztalható pusztulásában. A méhállomány egészsége pedig nem csak a méhészeknek és a mézfogyasztóknak fontos: a természetes ökoszisztémákban betöltött kulcsszerepük mellett a méhek végzik élelmiszernövényeink jelentős részének a beporzását, vagyis a méztermelésen felül is komoly gazdasági hasznot hajtanak.

 

 

Az agrártárcát sem ez a tény, sem a nemzetközi tudomány eredményei nem befolyásolják, tudományosan nem ellenőrzött vizsgálatokra hivatkozva továbbra is a vetőmagok kezelésére használt, és a növények pollenjébe is bejutó csávázószerek ártalmatlansága és szabad használata mellett érvel. Az E14-PM Szövetség támogatja a Greenpeace és más zöld civil szervezetek javaslatát, hogy az elővigyázatosság elvét követve Olaszországhoz hasonlóan itthon is függesszék fel a neonikotinoid hatóanyagú csávázószerek használatát. Emellett írásbeli kérdésben fordulunk a szakminisztériumhoz, azt tudakolva, milyen szakmai anyagokra támaszkodik az említett növényvédőszerek veszélytelenségét hangsúlyzó magyar álláspont. Tájékoztatást várunk arról is, hogy tervez-e intézkedéseket a tárca a hazai beporzó állomány megőrzése érdekében, vagy megvárja-e ezekkel a lépésekkel, amíg - Európa számos országához hasonlóan - a magyar méhpopuláció is a töredékére zsugorodik. Emellett felszólítjuk a kormányt, hogy az uniós döntéshozatal során tartsa magát az elővigyázatosság elvéhez és ne akadályozza a Bizottság által javasolt, a tagállamok jelentős része által támogatott európai korlátozást.

 

 

 

 

 

 

 

Szabó Rebeka

 

 

országgyűlési képviselő

 

Párbeszéd Magyarországért

 

Együtt2014-Párbeszéd Magyarországért Választási Szövetség