Hegyesi Beáta
Megosztás
2018.8.23. |

A Párbeszéd szerint nem az események után kell a kilakoltatásokra gondolnunk, amikor ez már a múlt, hanem sokkal hamarabb, mivel a végrehajtás és a kilakoltatás között hosszú idő telik el.

A Párbeszéd tavaly nyáron elsőként kezdeményezte a végrehajtások felfüggesztését a hitelkárosultak ügyeiben. A párt adat kikéréseiből kiderült, hogy több százezer végrehajtás van folyamatban és ennek végén több ezer családra várhat kilakoltatás. A Végrehajtói Kar, törvényi kötelezettsége, hogy az illetékes önkormányzatnak jelentse, a végrehajtás alá vont családokat. A végrehajtás és a kilakoltatás között hosszú idő telik el. Ezeknek az információknak a birtokában az önkormányzati képviselőknek lehetősége nyílhat fellépni a hitelkárosult család érdekében. 

A nemrégiben meghozott horvát devizás ítélettel kapcsolatban, hitelkárosultak kérdésére Darák Péter a Kúria elnöke azt válaszolta, hogy az ügy hasonlósága ellenére, a magyar nemzeti jog sajátosságai alapot adhatnak eltérő végkövetkeztetésre. Tehát, míg a szerződések tőlünk pár száz kilométerre semmisek, itt Magyarországon még érvényesek.

A Párbeszéd szerint legkisebb önkormányzati segítség is többet ér, mint az utólagos sajnálkozás. A Fidesz-KDNP-től pedig elvárjuk, hogy ne hagyja az út szélén a deviza-károsultakat, mint egy kakis pelenkát.


Budapest, 2018. augusztus 23.
Hegyesi Beáta
a Párbeszéd elnökségi tagja, szakpolitikus