Megosztás
2016.10.17. |

A Párbeszéd Magyarországért négyszáz, a fővárosi Kossuth téren lerakott kanállal emlékezett meg a nélkülözőkről a szegénység elleni küzdelem világnapján, hétfőn.

    Az ellenzéki párt társelnöke sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy Magyarországon több mint négymillióan élnek havi kilencvenezer forintnál kevesebből. A szegénység veszélyének leginkább a gyermekek vannak kitéve, a szegénységben élő gyermekek aránya 2010-2014 között 38 százalékról 42-re nőtt - tette hozzá Szabó Tímea, aki szerint nő a dolgozói szegénység is.

    Több mint félmillió ember él olyan lakásban, ahol nincsen wc vagy lyukas a fal - emelte ki, hozzátéve: nem fogadják el, hogy eközben "Rogán Antalok, Lázár Jánosok, Andy Vajnák és Matolcsy Györgyök tolvaj országa vagyunk.

    Minden egyes kanál tízezer nélkülözőt jelképez - ismertette akciójukat a független képviselő, újra ismertetve pártja Mindenki számít című programját, javasolva a mindenkinek járó alapjövedelem és a négynapos munkahét bevezetését, valamint egy lakhatási program elindítását.

 

Budapest, 2016. október 17., hétfő (MTI)

 

Mindenki számít!
Csatlakozz!