Megosztás
2016.12.12. |

A Párbeszéd Magyarországért szerint méltányosabb és kisebb egyenlőtlenségeket mutató nyugdíjrendszerre, valamint az idősek életminőségének javítására lenne szükség. Ezért is nyújtottuk be azt a javaslatunkat, mely szerint ne a Fidesz által tervezett 1,6%-os legyen a nyugdíjemelés mértéke, hanem legalább 3%. A mai napon a Fidesz ezt a javaslatot leszavazta.

Orbán Viktor miniszterelnök megalázza és megpróbálja átverni a nyugdíjasokat, mert az 1,6 százalékos nyugdíjemelés még mindig csak a fele annak, ami a jogosultaknak járna. A tízezer forintnyi Erzsébet-utalvány egyszeri ajándék, amely nem menti a helyzetet. A Párbeszéd ezért országgyűlési határozatban kötelezné a kormányt az igazságos nyugdíjemelés biztosítására

A határozati javaslat szövege szerint:

„Az Országgyűlés, tekintettel arra, hogy 
- a nyugdíjemelés 2017. évi költségvetési törvényben rögzített 0,9%-os mértéke az alulbecsült infláció miatt a nyugdíjak vásárlóerejének csökkenését eredményezi;
- az MNB utolsó két inflációs előrejelzése 2,3 ill. 2,6%-ra becsüli a pénzromlás 2017-es értékét;
- a béremelések hatására várhatóan tovább emelkedik az infláció a jövő évben;
- többlet halmozódott fel a nyugdíjkasszában, valamint
- a tervezettnél alacsonyabb szinten teljesül a költségvetési hiány,
felszólítja a Kormányt, hogy 
- számítsa újra a pénzromlás 2017-re várható értékét, és ennek megfelelően 
- terjesszen be az Országgyűlés elé a 2017. évi költségvetésről szóló 2016. évi XC. törvényhez olyan módosító javaslatot, amelyben a nyugdíjemelés mértékét a jelenleginek legalább háromszorosára növeli.”

A Fidesz mindezt leszavazta, tehát leszavazta az igazságos nyugdíjemelést. Orbán Viktornak nem számítanak a nyugdíjasok.

 

2016. december 12. 

Párbeszéd Magyarországért 

Nekünk mindenki számít!

Csatlakozz!