Megosztás
2013.4.26.

 - Lemondásra szólította fel Lázár Jánost, a Miniszterelnökséget vezető államtitkárt a Párbeszéd Magyarországért. Karácsony Gergely azt mondta: "a trafik-ügy" kapcsán a napnál is világosabb, hogy egy újabb korrupciós botrány robbant ki.   

A Fidesz annak idején azzal érvelt az új szabályozás elfogadásakor, hogy így majd vissza lehet szorítani a fiatalok káros szenvedélyét, azonban ebből semmi nem valósult meg. Hazugság az is, hogy a kisvállalkozások jutnának hozzá a dohányforgalmazási lehetőséghez. Ezzel szemben Fidesz-közeli vállalkozások, CBA-vezérek, fideszes politikusok rokonai és üzletfelei vitték el a boltok jelentős részét.
    

Az Együtt 2014 - Párbeszéd Magyarországért választási szövetség a leghatározottabban tiltakozik ez ellen a korrupt gyakorlat ellen, felszólítjuk a kormányt: hozzák nyilvánosságra a pályázati az eredményeket. A Nemzeti Dohánykereskedelmi Zrt-t pedig arra szólítjuk fel, hogy a pályázati eredmények nyilvánosságra hozatala előtt egyetlen pályázóval ne kössenek szerződést.
    

Karácsony Gergely Lázár Jánost lemondásra szólította fel, mivel szerinte világosság vált, hogy parlamenti képviselőként és államtitkárként nem a magyar adófizetők, a kis és középvállalkozások, a magyar polgárok érdekeit képviselte, hanem a Fideszét. Csak a Fidesz, úgy látszik ez Lázár János filozófiája is - utalt a nagyobbik kormánypárt választási szlogenjére. Ha pedig mégis lesznek szerződéskötések, akkor a PM feljelentést tesz azokban az ügyekben, ahol nyilvánvaló bűncselekmény előzte meg a koncesszió odaítélését.

 

2013. április 26., péntek (MTI)

A fotót a Hir24.hu oldalnak köszönjük!