Szabó Rebeka
Megosztás
2014.3.10. |

Több, mint 1300 hektár állami földet nyert a hódmezővásárhelyi Gorzsai Mezőgazdasági Zrt és érdekeltségei, melynek sajtóhírek szerint a legnagyobb tulajdonosa Lázár János anyai nagybátyja. A trafiktörvényt benyújtó, a nincsteleneket lenéző, a közvagyont családi érdekeltségeibe átjátszó Fideszes államtitkárt és kormányát is el kell távolítani a közéletből!

 

A Lázár-féle földügy tanúsága szerint a kormánypárthoz közel álló érdekcsoportok továbbra is gátlástalanul fosztogatják a közvagyont, és még az általuk hozott rendelkezések kijátszására is jut energiájuk - a Lázár-család érdekeltségei önálló jogi személyiségű társaságokon keresztül pályáztak, hogy ne ütközzenek az 1200 hektáros birtokmaximumba. De újabb állami földekhez jutott a szintén Csongrád megyei Héjja Testvérek nagybirtoka is, amely már eddig is a legnagyobb nyertesnek számított a megyében.

Az Együtt-PM szerint régóta a Fidesz vidékstratégiájának megcsúfolása és a helyi gazdák kisemmizése zajlik a szemünk előtt. A Lázár-család cégcsoportja nyilvánvalóan nem szorulna rá, hogy az állam kedvezményes földbérlettel támogassa, a földek lenyúlásában pedig a Lázár János jelentette politikai kapcsolatok szerepéről sem lehet kétségünk. A botrányos földbérletszerződéseket felül kell vizsgálni, a jelenlegi földpályázatokat le kell állítani és egy új, átlátható és igazságos pályázati rendszert kell kidolgozni! A közjavak szemérmetlen szétlopásának befejezése, a felelősök megbüntetése a 2014-es választás legfontosabb tétje.

 

Budapest, 2014. január 9.

 

Szabó Rebeka országgyűlési képviselő,

az Együtt-PM szakpolitikusa