Megosztás
2014.6.18. |

A magyarok kétharmada nem akar orosz hitelből, orosz nagyvállalatok bevonásával épülő atomerőművet, ezzel szemben a 87 százalékuk azt szeretné, hogy csak tiszta (értsd: megújuló) forrásból származó energiát használjunk. Az Orbán-kormányt viszont továbbra sem érdekli, hogy mit akar a magyar lakosság, ezért pont az ellenkezőjét csinálja. Pedig az Együtt-PM szerint ebben az esetben (is) a magyar embereknek van igazuk.

A kutatást, amelyből a fenti adatok származnak, a visegrádi négyek országaiban végezték el a Greenpeace megbízásából. A felmérésből többek között az is kiderült: a V4-országok lakosságának 86%-a kötelezővé tenné az Európai Unió országaiban a megújuló energiaforrások arányának növelését, a magyar válaszadók között pedig ez az arány még magasabb, több mint 90%. Az összes megkérdezett 85%-a emellett az energiapazarlás csökkentésére is kötelezné a tagállamokat.

A paksi atomerőmű bővítését egészen pontosan a magyarok 59%-a ellenzi a jelenlegi konstrukcióban (orosz reaktor, orosz hitel, orosz fűtőanyag, oroszországi hulladékkezelés), és csupán 6% az, aki kifejezetten pártolja ezt a beruházást.

Orbán Viktort és kormányát a jelek szerint egyáltalán nem érdekli, hogy mit akarnak annak az országnak a polgárai, amelytől a fizetésüket kapják: ők atomerőművet akarnak építeni, ha tetszik ez a magyaroknak, ha nem. Az Együtt-PM szerint Magyarországnak nem egy akarnok kormányra és egy jellegzetesen múlt századi, szovjet típusú mamutberuházásra, hanem a megújuló energiaforrások kihasználására, az energiafüggőség csökkentésére, tiszta és biztonságos energiára van szükség. Ha a kormány mást akar, akkor biztosan nem az állampolgárokat kell lecserélni.

 

Budapest, 2014. június 18.

 

Együtt-PM Szövetség

 

(fotó: Hír24)