Szabó_Tímea
Megosztás
2016.3.26. |

Az Orbán-kormány a Párbeszéd Magyarországért kérdésére világossá tette: a 12 ezer Baumag-károsult a jövőben nem számíthat semmilyen állami segítségre. A PM kérdésére ráadásul eddig példátlan módon nem a szakminiszter Varga Mihály, hanem a Rogán-féle propaganda minisztérium államtitkára Tuzson Bence válaszolt, minősíthetetlen stílusban.

 

A Quaestor-botrányhoz hasonló Baumag-ügyben 12 ezer ember szeretné viszontlátni a 17 éve eltűnt, összesen kb. 20 milliárd forintnyi pénzét. A botrány az első Orbán-kormány alatt érte el csúcsát, de végül a felelősségre vonás és az eltűnt pénz felkutatása is elmaradt. Az akkor ombudsmani pozíciót betöltő Lenkovics Barnabás már 2004-ben jelezte: a pénzügyi felügyelet hanyagsága okozta az intézet bedőlését. Ezt állapította meg a Fővárosi Ítélőtábla is 2012-ben a Baumag-perben hozott ítéletében. 

 

Tuzson Bence válaszában összesen egy szaftos nyolcévezéssel bírt felelni, majd számon kérte, hogy a PM miért nem támogatta a kormány Quaestor kártalanítási törvényét, amit az Alkotmánybíróság is elkaszált pontosan azért, mert más károsultakat  kizártak a kártalanításból.

 

A PM felszólítja a kormányt, hogy azonnal járjon el a Baumag-károsultak ügyében, Rogán Antal propaganda-minisztérium pedig, hogy tegye a fiókba a lejárt szavatosságú paneljeit.

 

A PM kedden újra benyújtja a Baumag-károsultak megsegítésére tett javaslatát.  

 

Budapest, 2016. március 26.

 

Szabó Tímea

a PM társelnöke, országgyűlési képviselő

 

Csatlakozz! - http://parbeszedmagyarorszagert.hu/urlap/csatlakozz-hozzank

Új. Bal. Zöld.