Megosztás
2016.3.29. |
 A Párbeszéd Magyarországért (PM) véleménye szerint a kormány hazárdjátékot játszik az országgal - reagált a párt elnökségi tagja azokra a hírekre, amelyek szerint Európai Bizottság felfüggesztette 25 milliárd forint, a TIOP-programra szánt forrás kifizetését és az Öveges-programban talált problémák miatt is visszatartják körülbelül 40 milliárd forintnyi támogatás kifizetését.
 
 Barabás Richárd keddi, budapesti sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy a források felfüggesztése két neuralgikus területet érint, mert ezeket a pénzeket az egészségügyre és az oktatásra fordítanák.
A politikus megjegyezte, hogy nem csak ezen pénzek körül jelentkeztek problémák, a számítások szerint évente körülbelül ötszázmilliárd forint "folyik ki különböző csatornákon".
 Az államfő által a parlamentnek visszaküldött, a nemzeti otthonteremtési közösségekről (nok) szóló törvényjavaslatra áttérve azt mondta, hogy azzal azokat a fogyasztói csoportokat élesztik újjá, amelyeket éppen a jelenlegi kormányzat tiltott be. Barabás Richárd azt mondta, a lakhatási problémákat fenntartási támogatással, adósságkezelő szolgáltatással és szociális bérlakásprogrammal kell megoldani.
 
Budapest, 2016. március 29., kedd (MTI)