Megosztás
2016.11.3. |

A kormány mindenfajta tervezés és szakmai előkészítés nélkül nyújtotta be azt a javaslatát, amellyel létrehozná az úgynevezett egyetemi kórházakat. Az előterjesztés a Párbeszéd információi szerint kizárólag Palkovics László és Ónodi-Szűcs Zoltán államtitkárok közötti hatalmi harcról szól. Mindez rövid távon is betegek életébe kerül majd, így a párt felszólítja a kormányt, hogy azonnal vonja vissza életveszélyes javaslatát.

A kormány előterjesztése szerint az egyetemi kórházak vezetői rektorok, a pénzügyi vezetők pedig kancellárok lesznek nulla egészségpolitikai tapasztalattal. A felsőoktatási rendszerbe integrálódó kórházak így teljes szakmai kontroll nélkül működnek majd, súlyos problémákat okozva a betegek ellátásában. A Párbeszéd információi szerint az egész elképzelés mögött Lázár János áll.

Embertelen, hogy a kormány semmibe veszi a betegek életét, és a már amúgy is romokban levő egészségügyet végleg hatalmi harcok martalékává  teszi. Ráadásul az előterjesztés szembe megy a kormány korábbi, az egészségügy átszervezését érintő terveivel is. A Párbeszéd szerint amíg állami vezetők milliós fizetéseket kapnak és pozícióhoz jutnak szakértelem nélkül,  és amíg a közintézmények sorsa fideszes politikusok hatalommániáján múlik, egyre nagyobb veszélybe kerülnek az emberek Magyarországon.
 
Budapest, 2016. november 3.

Szabó Tímea
a Párbeszéd társelnöke, országgyűlési képviselő

 

Mindenki számít!
Csatlakozz!